in

Freddie megszólalt – ő is ott lesz a kijevi döntőn

Freddie is ott lesz a kijevi döntőn, hiszen szakkommentátorként csatlakozik a köztévé kijevi csapatához is, hogy Rátonyi Krisztával kettesben közvetítsék az eseményeket a versenyről. Az énekes, aki tavaly képviselte Magyarországot az európai dalszemlén, kulisszatitkokat, a nézők számára eddig rejtett részleteket készül feltárni majd a műsorban.

“Nagyon örülök ennek a felkérésnek. Izgulok, de biztos vagyok benne, hogy megoldom a feladatot. Olyan apróságokkal, különleges információkkal készülök, amelyek a nézők számára nagyon érdekesek lesznek. Én tudom, hogy mi zajlik a show hátterében” – mondta el sokat sejtetően az énekes.

Nagy munka vár Freddie-re Kijevben, hiszen a két elődöntő és a döntő összesen mintegy 9 órányi adásidőt jelent. Ennyit töltenek majd Krisztával a kommentátor fülkében, sőt az adások között, előtt és után is koncentrálniuk kell majd, hiszen az Eurovízió az adások között sem áll le, nagyon intenzív hétre kell készülniük, minden adás előtt ugyanis kompletten lepróbálják a teljes menetrendet a készítők.

“Krisztát ismertem már korában is, hiszen a Petőfi TV-ben találkoztunk néhányszor. Igaz, akkor a mikrofon két ellentétes oldalán ültünk, most viszont egymás mellett dolgozunk majd. Nagyon
örülök, hogy vele dolgozhatok, mert nagyon tehetséges riporternek és műsorvezetőnek tartom, és azt hiszem ez a szimpátia és a tisztelet kölcsönös” – tette hozzá Freddie, aki szerint Jocinak minden esélye megvan a jó szereplésre az Eurovízión.

“Aki az elmúlt években követte a dalversenyt, láthatta, hogy szinte megjósolhatatlan, hogy ki melyik helyen végez majd. Nekünk, egy dolgunk van, izgulni azért, hogy Joci a lehető legmagasabb minőségben énekeljen. A pillanatnyi érzések és az ízlés fognak dönteni” – tette hozzá Freddie.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki MOST és nyerj valódi pénzt!
Szólj hozzá!

A Dal 2017 második válogató – Vastag Csaba extra produkciója

Szavazz! Szerinted mely produkciónak kellett volna nyernie A Dal 2017-et?