in

Fonogram 2023 – íme a nyertesek listája

Huszadik alkalommal adták át a Fonogram – Magyar Zenei Díjakat. A Fonogram-nap nevű interaktív műsorfolyam során az egyes zenei kategóriák nyerteseire izgalmas videók formájában derült fény. A 25 fős szakmai zsűri 18 műfaji kategóriában ítélte oda a díjakat. A MAHASZ emellett nyilvánosságra hozta azt is, hogy ki nyerte #azévslágere közönségszavazást.

Szakmai elismerésben részesült a hazai klasszikus pop-rock kategóriában a – többek között Tátrai Tibor által alapított – godfater. zenekar. A magyar modern pop-rock mezőnyben a Margaret Island győzedelmeskedett, az alternatív/indie-rock kategóriában a Platon Karataev, a hard rock/metal jelöltek közül a Depresszió zenekar lett a legjobb. Az elektronikus zenei produkciók közül Caramel x Willcox kapott elismerést.

Ritka, de nem példa nélküli a Fonogram-zsűri munkája során a szavazategyenlőség. 2023-ban holtverseny alakult ki a hazai rap/hip-hop kategóriában, így Beton.Hofi “PLAYBÁNIA” című albumát, illetve Majka és Molnár Tamás “Azt beszélik a városban” című közös dalát egyaránt szakmai díjjal jutalmazták.

A speciális zenei kategóriákban elismerést kapott idén László AttilaPeter Šrámek (A Király filmzene), a Hot Jazz Band, a Subtones és Cserepes Károly.

A 2022-es év felfedezettje a Valkusz Milán és Marics Peti alkotta ValMar, míg az év hangfelvétele kategóriában közönségszavazás során a 4S Street “Mesélek a bornak” című dalára voksoltak a legtöbben.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki és nyerj valódi pénzt! KLIKK!

A Fonogram – Magyar Zenei Díj nemzetközi kategóriáiban ők lettek a legjobbak: Bruce SpringsteenAva MaxTears For FearsDavid GuettaKendrick LamarGhost.

A 2023-as életműdíjak bejelentésére május 5-én, pénteken kerül sor.

1. az év hazai klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele

godfater. – 0 (Tom-Tom Records)
2. az év külföldi klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele
Bruce Springsteen – Only The Strong Survive (Sony Music)
3. az év hazai modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele
Margaret Island – Hol marad az én történetem / Rámszakadt (feat. JumoDaddy) / Szeszélyes (Gold Record)
4. az év külföldi modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele
Ava Max – Maybe You’re The Problem / Million Dollar Baby / Weapons (Magneoton/Warner Music)
5. az év hazai alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele
Platon Karataev – Partért kiáltó / Létra (szerzői kiadás)
6. az év külföldi alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele
Tears For Fears – The Tipping Point (Universal Music)
7. az év hazai elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele
Caramel x Willcox – Visszavágyom / Visszavágyom (BHLZCK Remix) (Gold Record)
8. az év külföldi elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele
David Guetta – Crazy What Love Can Do (& Becky Hill & Ella Henderson) / I’m Good (Blue) (& Bebe Rexha) (Elephant House/Warner Music)
9. az év hazai rap vagy hip-hop albuma vagy hangfelvétele
Beton.Hofi – Playbánia (Universal Music)
Majka, Molnár Tamás – Azt beszélik a városban (MAJKA Music)
(holtverseny, két díjazott)
10. az év külföldi rap vagy hip-hop albuma vagy hangfelvétele
Kendrick Lamar – Mr. Morale & The Big Steppers (Universal Music)
11. az év hazai hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele
Depresszió – Vissza a Földre (H-Music)
12. az év külföldi hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele
Ghost – Impera (Universal Music)
13. az év hazai hagyományos slágerzenei albuma vagy hangfelvétele
László Attila – Amíg van kire várnom (szerzői kiadás)
14. az év hazai kortárs szórakoztatózenei albuma vagy hangfelvétele
Peter Šrámek / Zámbó Jimmy – A Király – Filmzene & Symphonic (Magneoton)
15. az év hazai gyermek albuma vagy hangfelvétele
Hot Jazz Band – Egy kis malac (CORNET Kultúrális Bt.)16. az év hazai jazz albuma vagy hangfelvétele
Subtones – Lángolj (Tom-Tom Records)
17. az év hazai világ- vagy népzenei albuma vagy hangfelvétele
Cserepes – The Sold Girl (Fonó)
18. az év felfedezettje
ValMar (szerzői kiadás)
19. az év hangfelvétele
4S Street – Mesélek a bornak (Mistral Music)
20. életműdíj
A 2023-as Fonogram-életműdíj bejelentése: 2023. május 5. péntek
21. szakmai életműdíj
A 2023-as Fonogram szakmai életműdíj bejelentése: 2023. május 5. péntek

 

A Fonogram 2023 – íme a nyertesek listája bejegyzés először a Spórolj naponta! oldalon jelent meg.

Szólj hozzá!

Penny plüss 2023 – Penny pontgyűjtő akció 2023 – infok itt!

A Dal 2023 – A Titán Éjféli járat dala lett a győztes