in

FINA 2022 Budapest jegyek – infok itt!- infok itt!

FINA 2022 Budapest jegyek – infok itt!

A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) jóváhagyta a júniusi, budapesti világbajnokság pontos programját – áll a Magyar Úszó Szövetség közleményében. Az úszóversenyekre a vb első felében (június 18-25.) kerül sor, a döntők minden nap 18 órától kezdődnek a Duna Arénában – a sportrajongók estéje pedig meglehetősen tartalmasnak ígérkezik ezen időszakban, hiszen a magyar vízilabda-válogatottak 21 órától játsszák a csoportmérkőzéseiket a Margitszigeten.

Elkészült a 2022-es budapesti FINA vb programja, amelynek struktúrája igazodik mindahhoz, amely már a februári bejelentés kapcsán elhangzott: azaz csak meglévő létesítményekben rendez Magyarország versenyeket.

A terveknek megfelelően a világbajnokság első felében (június 18-25., vagyis szombattól szombatig) rendezik az úszóversenyeket a Duna Arénában – az előfutamok minden nap 9 órakor indulnak, míg a középdöntők, finálék 18 órakor. A korábbiaktól eltérően a férfi 400 vegyesen már az első nap kiosztják az érmeket (eddig a vb-ken az utolsó nap volt ez a szám), míg a női 400 átkerült a zárónapra. A programot nézegetve majd’ minden napra jut izgalom a magyar úszóbarátoknak: a férfi 400 vegyes mellett a nyitónap van a 4×100-as férfi gyorsváltó, ahol öt éve csodaszámba menő bronzot szerzett a magyar négyes. Férfi 50 pillangón az Európa-bajnok Szabó Szebasztián már a második nap remekelhet, és ekkor van a női 200 vegyes döntője is, a leginkább várt versenyszám, a férfi 200 pillangó fináléja – amelyben a legutóbbi vb-n Milák Kristóf kozmikus világrekordot úszott – június 21-én, kedden következik, míg másnap jön a női 200 pillangó, melyben Kapás Boglárka a címvédő. Férfi 100 pillangóban az olimpián ezüstérmes Milák június 24-én, pénteken próbálkozhat egy újabb ostrommal az amerikai Caeleb Dressel ellen, aki 2017-ben hét aranyérmével a budapesti vb legeredményesebbjének bizonyult.

Ezzel párhuzamosan mennek majd a műúszó-versenyek a margitszigeti Széchy-medencében – a szakágnál a 3 méteres vízmélység követelmény, a 2006-os és 2010-es Eb-helyszínén ez adott –, míg a vízilabda-torna csoportmérkőzéseinek a Hajós-uszoda nagymedencéje mellett Debrecen, Sopron és Szeged ad otthont. Mindegyik városban egy-egy férfi és női csoport küzdelmei zajlanak majd, azaz délutánonként két-két mérkőzést nézhetnek meg a szurkolók – kivéve a Margitszigetet, ahol a magyar férfi és női válogatott játszik majd, itt elkerülendő az ütközést az úszóviadallal, az első meccsek 19.30-kor kezdődnek, majd a magyarok 21 órától szállnak vízbe.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki és nyerj valódi pénzt! KLIKK!

világbajnokság második „félidejében” a vízilabda-torna egyenes kieséses szakaszában a felsőház valamennyi mérkőzését a Hajósban bonyolítják, míg a 9-16. helyekért zajló helyosztókat Szegeden rendezik. Ezen a héten versengenek a műugrók a Duna Arénában, míg a magyar szempontból szintén kiemelt figyelmet érdemlő nyíltvízi úszó-viadalok 26-án, vasárnap a Lupa-tavon startolnak a váltóversennyel, másnap az 5km-es számok lesznek soron, egy nap szünetet követően pedig a 10km-t, míg 30-án, csütörtökön a 25km-t ússzák le az indulók, köztük az 5km-en világbajnoki címvédő, 10km-en olimpiai ezüstérmes Rasovszky Kristóffal, illetve az Eb-második, olimpiai negyedik Olasz Annával. A vízilabdatorna döntői a július 2-3-i hétvégén esedékesek, szombat este nyolckor a hölgyek, vasárnap ugyanekkor a férfiak ugranak medencébe.

2022.08.15

INDUL A JEGYÉRTÉKESÍTÉS ELSŐ SZAKASZA

A 19. FINA Világbajnokság valamennyi eseményére ma délelőtt nyílik meg a jegyvásárlási lehetőség.

Mivel az idei Világbajnokságon kizárólag meglévő létesítményekben rendezik az eseményeket, így a 2017-es vb-hez képest szűkebb a jegykínálat, ezt fontos tudni – azaz nem árt sietni!

Az úszás nyolc napig tartó versenysorozatára több ezer jegy kerül forgalomba több szakaszban, és ugyanilyen módon lehet megvenni a vízilabda-torna belépőit is. Különlegesség, hogy a nyíltvízi úszásra megváltott jegyek az adott napon zárásig a Lupa Beach-re is érvényesek!
Fontos, hogy a jegyeket május 18-tól több ütemben értékesítjük, azaz ha az első napokban nem sikerülne megvenni a hőn áhított belépőt, később még lesz mód a vásárlásra!

Bővebb – FINA 2022 Budapest jegyek

Ez a cikk FINA 2022 Budapest jegyek – infok itt!- infok itt! először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Szólj hozzá!

FINA vizes vb 2022 program – infok itt

Az igazság ára sorozat – íme a szereplők névsora