in

Eurovíziós Dalfesztivál 2018 – Az AWS pontszámai

Eurovíziós Dalfesztivál 2018 – mutatjuk az AWS pontszámait.

A Magyarországot képviselő AWS, amely a csütörtöki második elődöntőből jutott a fináléba, huszonegyedikként lépett színpadra és végül 93 ponttal a 21, helyen végzett Viszlát nyár című dalával. Az AWS-sel Magyarország sorozatban nyolcadszor jutott be az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe.

A modern metált játszó zenekar jó produkciót nyújtott, igazi koncerthangulatot teremtett. A csapatban Siklósi Örs (ének), Brucker Bence (gitár), Kökényes Dániel (gitár), Schiszler Soma (basszusgitár) és Veress Áron (dob) szerepel, őket Schwartz Dávid vokalista egészítette ki a lisszaboni színpadon.

A Viszlát nyár a zenekari tagok szerzeménye, a dal a halál kémiájáról, megértéséről, tágabb értelemben szeretteink elvesztéséről szól.

Pontok, helyezések


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki és nyerj valódi pénzt! KLIKK!

Az AWS pontszáma: 93

Az AWS már a második körben feliratkozott a ponttáblára, nyolc pontot kapott Azerbajdzsántól – utána viszont sokáig csend volt a zenekar körül. Csehországtól kaptunk még két pontot, majd Ciprustól 4-et, Görögországtól 6-ot, Izraeltől és Lengyelországtól egyaránt 3-at, míg Litvániától 2 pontot zsebeltünk be.

A telefonos szavazóktól 65 pontot kapott az AWS, így Magyarország 93 ponttal fejezte be a dalfesztivált.

Helyezés: 21.

A 2018-as Eurovíziós Dalfesztivált 529 ponttal Izrael nyerte, a 2019-es versenyt Tel Avivben fogják rendezni.

A győztes dal

Netta Barzilai izraeli énekesnő Toy című dala nyert.

A 25 éves izraeli győztes 529 ponttal győzött a 26-os döntőben. Mögötte a ciprusi Eleni Foureira lett a második a Fuegóval (436 pont), az osztrák Cesár Sampson és a Nobody But You (342 pont) a harmadik.

A végeredmény a nemzeti zsűrik pontszámának és a tévénézők szavazatainak az összeadásával alakult ki.

A dalfesztivál történetében negyedszer született izraeli győzelem.

 

Szólj hozzá!
Bejutott az AWS és a Viszlát nyár című dal a 63. Eurovíziós Dalfesztivál fináléjába csütörtökön este Lisszabonban.

Eurovíziós Dalfesztivál 2018 – így végzett az AWS

Eurovízió 2018 - íme a győztes dal

Eurovízió 2018 – íme a győztes dal