Eurovíziós Dalfesztivál 2016 – ekkor izgulhatunk Freddiért először

Hirdetés

Negyedikként lép színpadra Freddie (Fehérvári Gábor Alfréd), Magyarország képviselője a 61. Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjében, május 10-én Stockholmban.

A két stockholmi elődöntőben elhangzó dalok sorrendjéről a show producerei döntöttek, és azt Jon Ola Sand, az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) produkciós vezetője, valamint Frank Dieter Freiling, a versenyt lebonyolító testület elnöke egyaránt jóváhagyta – olvasható az esemény hivatalos honlapján (www.eurovision.tv).

A kialakított sorrend alapján a május 10-i első, 18 előadót felvonultató elődöntőben elsőként a Finnországot képviselő énekesnő, Sandhja lép színpadra, őt a görög és a moldovai versenyző követi.

Ezután lép a stockholmi Ericsson Globe színpadára Freddie, aki Magyarország képviseletében a Pioneer című dalt adja elő. Őt a horvát, a holland, az örmény, a San Marinó-i, az orosz, a cseh, a ciprusi, az osztrák, az észt, az azeri, a montenegrói, az izlandi, a bosznia-hercegovinai, végül a máltai versenyző követi.

A május 12-i második elődöntőben 19-en mutatják be dalukat: ott a lett énekes, Justs kezd és a belga induló, Laura Tesoro zár.

Mindkét elődöntőből tíz-tíz produkció kerül a május 14-i döntőbe, ahol a hat kiemelt ország, a házigazda Svédország, Franciaország, Spanyolország, Németország, Olaszország és az Egyesült Királyság előadója csatlakozik hozzájuk.

Az már januárban, az Eurovíziós Dalfesztivál hivatalos sorsolásán eldőlt, hogy melyik ország melyik elődöntőbe kerül.

Az idei versenyen 43 ország indul; Freddie és a Pioneer című szám A Dal című magyar válogató megnyerésével szerzett jogot Magyarország képviseletére.

Az Eurovíziós Dalfesztivált ezúttal azért rendezik Svédországban, mert tavaly Bécsben egy svéd énekes, Mans Zelmerlöw nyert Heroes című dalával. A versenyt először 1956-ban rendezték meg, a legjobb magyar helyezést Bayer Friderika érte el, aki Jenei Szilveszter szerzeményével, a Kinek mondjam el vétkeimet? című dallal 1994-ben negyedik lett Dublinban. A verseny korábbi indulói közül sokan világsztárrá váltak, köztük a svéd sikercsapat, az ABBA, a brit Cliff Richard, Olivia Newton-John, a Shadows együttes, az izraeli Ofra Haza vagy az egykor svájci színekben induló kanadai Céline Dion.

Az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőit és döntőjét a Duna Televízió élőben közvetíti. Az Eurovíziós Dalfesztivál felvezető műsorában, az Elővízió adásában Stockholmból jelentkezik a közmédia Freddie felkészüléséről exkluzív tartalommal.

Jöhetnek a hozzászólások

Watch Dragon ball super