in

EURO-2016 – Magyarország-Izland: az izlandi kapitány nyilatkozott

Heimir Hallgrímsson, az izlandiak egyik szövetségi kapitánya gratulált a magyar csapatnak és elismerte, hogy nagy energiákat mozgósított az egyenlítésért.

Hozzátette: emiatt talán a végére elfáradtak a játékosai és nem bírták ki a nyomást.

 “Nagyon el vagyunk keseredve a végkimenetelt illetően. A lefújás után a játékosok némán ültek az öltözőben” – mondta az 1-1-gyel végződött marseille-i mérkőzést követő sajtótájékoztatón az izlandi szakember, aki szerint az volt a legnagyobb baj, hogy nem tudták megtartani a labdát.

Bernd Storck szövetségi kapitány a közvetlenül a lefújás után az M4-nek adott nyilatkozatához hasonlóan ismét azt emelte ki, hogy a magyar válogatott az utolsó pillanatilag nem adta fel a küzdelmet, ennek köszönheti az egyenlítést.

    “Nagyon örülünk mindannyian, hogy sikerült, a játékosaim az utolsó pillanatig küzdöttek ezért. Ezt az öngólt kiprovokáltuk az ellenféltől. Nemcsak a második félidőben, hanem már az elsőben is fölényben játszottunk, de a másodikban több kockázatot kellett felvállalnunk, hogy minél több lehetőséget sikerüljön kialakítani. Ez vezetett eredményre” – mondta a német szakember.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki és nyerj valódi pénzt! KLIKK!

– MTI –

 

Szólj hozzá!

EURO-2016 – Sok ezren ünneplik a főváros utcáin a labdarúgó-válogatottat

Zajlik a Pécsi Szalon nyereményjáték