EURO-2016 – magyar-belga: Juhász Roland számára ez különleges meccs

Hirdetés

“Különleges mérkőzés lesz számomra, mivel nyolc évig Belgiumban éltem, így második otthonomnak tekinthetem. Az élet mindig egy nagy rendező, de örülök, hogy velük kerültünk össze” – mondta Juhász Roland, aki éveken át volt az RSC Anderlecht védője.

A jelenleg a Videotonban futballozó játékos a felkészülésről elárulta, az első két nap az ellenfél feltérképezésével telik, de később már csak a saját játékukra koncentrálnak.

“Nagy erősség, hogy nagyon jó az arány az idősebb és a fiatalabb játékosok között, ez a sikerszéria pedig csak még jobban összekovácsolt minket. Az elért eredmények által még motiváltabbak vagyunk” – mondta Juhász, aki arról is beszélt, immár végérvényesen otthon képzeli el a jövőjét, mert a pályafutásából hátralévő időben a magyar futballt szeretné segíteni.

A 44 év után ismét Eb-résztvevő magyar válogatott öt pontjával veretlenül nyerte meg az F csoportot. A nyolcaddöntős mérkőzését pedig vasárnap 21 órától Toulouse-ban játssza Belgiummal, amely néhány hónapja még vezette a nemzetközi szövetség (FIFA) világranglistáját.

Foci EB 2016 – Magyarország–Belgium: online közvetítés, live stream

– MTI –



Hirdetés


Jöhetnek a hozzászólások

Watch Dragon ball super