in

EURO-2016 – Csányi Sándor ezt várja a magyar játékosoktól

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke elsősorban elszántságot vár a magyar válogatott játékosaitól a franciaországi Európa-bajnokságon.

A sportvezető az M4 Sportnak adott interjújában elmondta, akkor lenne elégedett, ha a magyar játékosok olyan elszántsággal lépnének pályára az F csoportban Ausztria, Izland és Portugália ellen, mint a norvégok elleni pótselejtezős párharc mérkőzésein, majd a horvátok elleni barátságos meccsen.

“Olyan játékot lássunk, hogy büszkék lehessünk a csapatra” – tette hozzá Csányi.
Az MLSZ elnöke bevallotta, izgatottan várja a magyar csapat meccseit, de biztos benne, hogy a válogatott tagjai mindent megtesznek, hogy továbbjussanak a csoportjukból.

“Jó lenne egy jó szereplés. Biztosan küzdeni fognak, és mindhárom csapatnak méltó ellenfelei lesznek. Ha a szerencse velük lesz, a továbbjutás is sikerülhet. Bár a játékosaink nem Európa élvonalába tartoznak, de összességében jól képzettek, korösszetételüket és motiváltságukat tekintve is megfelelőek. A közelmúltban már több meccsen is láttam, hogy végre nem félve lépnek pályára” – mondta Csányi Sándor.

Az elnök felidézte, hogy Bölöni Lászlót akarták megnyerni a válogatott szövetségi kapitányának, de miután ez nem sikerült, Pintér Attilát nevezték ki. Ezután részletesen beszélt Dárdai Pál és Bernd Storck megbízásának körülményeiről is.

A magyar csapat Európa-bajnoki szereplésére visszatérve elárulta, hogy nem tett semmilyen fogadalmat, hiszen bennfentes információi is vannak, így ez nem lenne sportszerű, bár egy közepes tétet fel merne tenni a válogatottra.

A kontinenstornáról elmondta, hogy benne is van félelem a terrorfenyegetettség miatt.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki MOST és nyerj valódi pénzt!

Az Eb-re 44 év után kijutott magyar válogatott kedden Ausztriával csap össze Bordeaux-ban, majd négy nappal később Marseille-ben Izland, végül június 22-én, Lyonban Portugália lesz az ellenfele.

– MTI –

Szólj hozzá!

Foci EB 2016 – Franciaország–Románia: 2-1

Foci EB 2016 – Albánia-Svájc: online közvetítés, live stream