in

A Dal 2018 – a zsűri névsora

December 6-án, szerdán 10 órakor az Akvárium Klubban bemutatták azokat a dalokat és előadóikat, akik bejutottak A Dal 2018. évi versenyébe és kiderül azok névsora, akik a zsűriben dolgoznak majd.

A közmédia jövőre is keresi Magyarország dalát, azt a művet, amely megmozgatja az egész országot. Az elmúlt hat évad sikere bizonyítja, hogy szükség van egy olyan műsorra, amelyben Magyarország legjobb dala kerül kiválasztásra. A Dalból minden induló másképp profitál, gondoljunk csak a 2017-es széria nyertesére, Pápai Jocira, akinek zenei karrierje új lendületet vett a műsornak köszönhetően. Az előadók és a zeneszerzők már számolnak ezzel a műsorral, sokan megvárták a szeptember elsejét új dalaik bemutatásával, hogy nevezhessenek a versenyre: ezt jelzi a pályázatra idén beérkezett több mint 350 dal is.  

A hetedik alkalommal látható dalválasztó show-ban nemcsak Magyarország legjobb dalát keresi és választja majd ki a zsűri és a közönség, hanem értékes szakmai díjakat is lehet nyerni. „A Dal 2018 Legjobb Dalszövege” és a „A Dal 2018 Felfedezettje” elismerések mellett jövőre is lesz online Akusztik Dalverseny, valamint „A Dal 2018 nyertese” képviselheti Magyarországot Lisszabonban a 63. Eurovíziós Dalfesztiválon jövő májusában.

Ekkor indul A Dal 2018

A Dal 2018 élő adásait január 20-tól, szombat esténként, hat héten keresztül kísérhetik figyelemmel a nézők a Duna Televízión. Ezt megelőzően, január 6-án és 13-án megnézhetik  A Dal elmúlt hat évadának legemlékezetesebb pillanatait. Az, hogy melyik lesz Magyarország legjobb dala, a február 24-i döntőben derül majd ki.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki MOST és nyerj valódi pénzt!

A zsűriben az elmúlt évekből ismert Frenreisz Károly és Both Miklós mellett új tagként Schell Judit színész és Mező Misi, a Magna Cum Laude énekese fog ülni. A két műsorvezető Rátonyi Kriszta és Fehérvári Gábor Alfréd Freddie lesz. A Dal 2018. január 20-tól hat héten át szombatonként látható a Duna Televízióban, a döntőt február 24-én rendezik, akkor derül ki, melyik dal és előadó képviseli Magyarországot a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválon Lisszabonban.

Új műsorvezetőkkel indul jövőre a dalválasztó show: Rátonyi Kriszta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie várják majd a Duna Televízió nézőit hétről hétre. Nem ez lesz az első közös munkájuk, hiszen a 2017-es Eurovíziós Dalfesztivált együtt közvetítették Kijevből. A műsorvezető páros a december 6-i sajtótájékoztatón jelentette be A Dal 2018 mezőnyébe bejutott 30 dalt.

A Dal 2018-ba került legjobb 30 produkció

 

Szólj hozzá!
A dal 2018 - versenyzők, zsűri névsora

A Dal 2018 – nyilatkoztak a zsűritagok

A dal 2018 - versenyzők, zsűri névsora

Ma este indul A Dal 2018 – infok az első válogatóról