in

Csütörtök este élőben – a portréfotózás titkai, egészen közelről

Megszokhattunk már, hogy a Fáklya Rádió Cool-Túra című magazinjában hétről-hétre izgalmas és érdekes vendégek ülnek a mikrofon elé. Biró Zsolt műsorvezető hívásának nem is lehet nemet mondani, így szeptember 5-én, 20 órától már a 65. vendégével, Kaszás Attilával, az elismert portréfotóssal beszélget majd.

Attila már negyven éve a fotózás szenvedélyének él, és 1969-ben, mindössze 11 évesen hívatta elő első fekete-fehér filmjét, tehát ha valakiről mondhatjuk, hogy magával ragadta az egész, akkor rá mindenképp. Mondják, hogy jó, ha a fiatal korában megtalálja az embert az, amivel foglalkozni szeretne, Attila viszont tényleg olyan szerencsés volt ebből a szempontból, hogy egészen kiskamaszként szippanthatott bele a fotózás semmivel össze nem keverhető illatába, amelytől bizony egy életre elbódult.

Kaszás urat egyébként nem csak azért lesz jó hallgatni, mert a saját életéről tud rendkívül érdekesen mesélni, hanem tisztában van körülbelül mindennel, ami a fotózással kapcsolatos. Így tökéletesen képben van azzal is, annak idején is leginkább a művész hajlamú embereket érdekelte a fotózás, majd persze következtek az utazók, a felfedezők, hiszen így dokumentálhatták is az eseményeket. Később az – úgymond – átlag emberek is örömmel örökítették meg magukat a vásárok során, hiszen a fotográfián ott maradtak a pillanatok. Varázslat volt a javából, amely meghódította a világot…

Perszer ahogy a technikai fejlődés rengeteg mindent megváltoztatott, úgy a fotózás területére is betört, s hatalmas változásokat idézett elő. A fényképész szakma sokáig idegenkedve fogadta a digitális fotózást, sőt, tiltakoztak is ellene! Védték a hagyományos filmet, azt a tudást, amelyet az oly sok év alatt megszereztek. Aki viszont a pályán akart maradni, annak haladnia kellett a korral…

A szakma mára átalakult, informatikai tudást is igényel a fotósoktól, a papírkép pedig már szinte teljesen eltűnt. A digitális világ sok népszerűsítő tényezőt is behozott a fényképek világába: míg egy papírkép „csak úgy volt”, a digitális képeket lehetett nagyítani, kicsinyíteni, módosítani. Egyre több képszerkesztő programot írtak a szakemberek, s minden hihetetlen gyors és szinte követhetetlen lett.

S akkor még nem is beszéltünk a telefonokkal, amelyek mára már szinte teljesen átvették a civileknél a fényképezőkép szerepét. A legtöbb mobillal kiváló minőségű fotó készíthető, ám fontos megjegyezni, hogy ez a portréfotókra éppenséggel nem igaz!

„A telefonokban lévő objektívek nem igazán alkalmasak minőségi portréfotók készítésére.

Ha valaki nagyon ért a portréfotózáshoz, tudja, hogy milyen szempontok alapján lesz jó egy arc, még neki is igencsak megerőltető telefonnal elfogadható portréfotót készíteni.

Persze, ezt én mondom, aki ezt a szakmát, ennek az ágát űzöm. Ami biztos, egy igazi portréobjektívvel készült, jó minőségű, professzionális géppel fotózott portré köszönő viszonyban sincs egy telefonnal készített képpel!” – így Kaszás Attila, aki Biró Zsolt remek kérdéseire majd azt is elárulja, milyen lépéseket kellett megtennie ahhoz, hogy kiváló fotós és elismert portréfotós váljon belőle. Izgalmas este lesz ez is, annyi biztos!

Tehát nincs mást tenni, mint szeptember 5-én este 8 órától Kaszás Attilára és Biró Zsoltra figyelni! Hallgassátok a www.faklyaradio.hu linkre kattintva, vagy akár nézzétek élőben a beszélgetést a twitch.tv/faklyaradio oldalon. Higgyétek el, most is hiba lenne kihagyni!

Szólj hozzá!

Hol kapható királybúza liszt? Íme a válasz

Utánzóművész rejtvény – íme a válasz!