in

Csináljuk a fesztivált 2023. január 28 – nézd vissza online!

Csináljuk a fesztivált! – Összeállt a show döntős mezőnye

Szombat este lezárult a Duna showműsorának középdöntős szakasza, így megvan az a kilenc produkció, amelyet mind a zsűri, mind a közönség a legjobbak közé választott. A sztárelőadók a február 4-i döntőben kapnak esélyt arra, hogy dalukat az évszázad slágerévé emeljék előadásukkal.

Az elmúlt évszázad műfaji kavalkádjából ezúttal is csak három sláger juthatott tovább a Csináljuk a fesztivált! fináléjába. A kiadó helyeket harmadikként a Különös szilveszter töltötte meg, Muri Enikő és Veres Mónika előadásában, míg másodikként a Kicsi, gyere velem… jutott tovább Gubik Petrával. A legtöbb pontot a Micsoda buli kapta, így elsőként a legendás Hungária-dal végzett Vastag Csaba produkciójaként, aki motorján érkezett meg a színpadra.

A harmadik középdöntő dobogósaival összeállt a döntős mezőny. A február 4-i fináléban rajtuk kívül az évszázad slágere címért versenyez majd az első középdöntős fordulóból továbbjutó Gyere, te nímand Szandival és Kirchknopf Gergővel, a Várj, míg felkel majd a nap Baricz Gergővel, valamint az Úgy szeretném meghálálni Agárdi Szilvivel. A második középdöntő dobogósai, az Aranyeső Bangó Margittal, a Fényév távolság Sándor Péterrel, továbbá a Homok a szélben Kovács Katival szintén újabb esélyt kap a döntőben.

A  középdöntős adásokhoz hasonlóan a produkciók látványvilágukban ismét megújulva térnek vissza a színpadra, a slágereket pedig a zsűri és a közönség közösen értékeli majd.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki és nyerj valódi pénzt! KLIKK!

Csináljuk a fesztivált! – A DÖNTŐ – február 4-én, szombaton 19:35-től a Dunán!

Nézd újra az adásokat a Médiaklikk.hu-n, extra műsoros tartalmakért pedig kövesd a Duna közösségi oldalait!

Szólj hozzá!

Ötöslottó nyerőszámok eheti – íme a 2023. január 28-ai számok

hatos lottó nyerőszámok

Hatoslottó nyerőszámok eheti – 4. hét: 2023.01.29