Ajánljuk:

  • in

    A Dal 2017 – Zsédenyi Adrienn: “Az eredetiséget keresem szüntelenül”

    – Arra törekszem, hogy ne szubjektív véleményt fogalmazzak meg, hanem szakmailag megalapozott kritikát, ami nem bánt meg senkit, hanem segít. Zsűriként az a dolgom, hogy tükröt tartsak – mondta Zséda (Zsédenyi Adrienn), A Dal 2017 zsűritagja az MTI-nek. Mint kifejtette, tavalyhoz képest talán kicsit szigorúbb lett, ugyanakkor próbál az igazságra tapintani, egyszerűen és pontosan megfogalmazni, […] Megnézem

  • in

    A Dal 2017 – Radics Gigi üzent: “Utolsó előtti leszek…”

    Szombaton a harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2017. Az adásban találkozhatunk Radics Gigivel is, aki röviddel 12 után küldte el üzenetét hivatalos oldalának követőinek. Mutatjuk az információt. “Sziasztok! Ma este 19:30-tól kezdődik a Dal 2017 című Eurovíziós dalválogató műsor a Duna Tv-n, amiben énekelni fogom a ‘See It Through’ című dalomat. Utolsó előtti leszek az […] Megnézem

  • in

    A Dal 2017 – jön a harmadik válogató

    A szombati harmadik válogatóban újabb tíz dal mutatkozik be A Dal 2017 showműsorban, amely a Duna televízióban és a Duna World csatornán élőben lesz látható. A színpadra lépő előadók közül Fedor Kyra a korábbi években vokalistaként számos produkcióban működött közre A Dalban. Énekesként megmérette már magát az elmúlt években A Dalban a most szombaton ismét […] Megnézem

  • in

    A Dal 2017 – A Kállay Saunders Band és Kanizsa Gina nyerte a második válogatót

    Azonos pontszámmal a Kállay Saunders Band és Kanizsa Gina nyerte A Dal 2017 második válogatóját szombaton. A zsűri döntésével még a Peet Project, Chase és a Mrs Columbo, a tévénézők szavazataival Szabó Ádám jutott tovább az elődöntőbe a Dunán és a Duna World csatornán élőben közvetített show-műsorban. A Kállay Saunders Band 17 című dala 42 […] Megnézem

  • in

    Eurovíziós Dalfesztivál 2017 – megtörtént a sorsolás

    Eurovíziós Dalfesztivál – A magyar versenyző a második elődöntőben lép fel Kijevben. Hivatalosan is átvette az Eurovíziós Dalfesztivál jelképes kulcsait a tavalyi svéd házigazdáktól Vitalij Klicsko kijevi főpolgármester kedden. Egyúttal kisorsolták, hogy a fellépők melyik elődöntőben állnak színpadra, a magyar versenyzőt a másodikban, május 11-én láthatja majd a közönség. Az idei Eurovíziós Dalfesztivált május 9. […] Megnézem

  • in

    A Dal 2017 – A harmadik válogató lesz szombaton

    Szombaton a harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2017. A Duna és a Duna World csatornán élőben látható showból újabb hat előadó és szám jut az elődöntőbe. A szombat esti műsorban Fedor Kyra – Got to Be A Day (zeneszerző: Fedor Kyra és Nemes Csaba; szövegíró Janky Balázs), Muri Enikő – Jericho (Sebastian Arman, Joachim Persson), […] Megnézem

  • in

    A Dal 2017 – Pál Benjamin: Father’s Eyes

    Íme A Dal 2017 legjobb 30 produkciója közé került felvétel, jöjjön Pál Benjamin: Father’s Eyes. Chorus: Don’t wanna hear you say goodbye Sons always stars in fathers’ eyes Just throw your hands up in the sky Verse1: First time when you looked in my eyes Then fell asleep in my arms I knew that this […] Megnézem

  • in

    A Dal 2017 második válogató – a továbbjutók névsora

    Szombaton folytatódott A Dal 2017. A közmédia hatrészes élő showműsorában a Duna TV-n harminc dal és előadó lesz látható és hallható, közülük a második adásban tíz lépett színpadra. Továbbjutók: Kállai Saunders Band Peet Projekt Chase Kanizsa Gina Mrs. Columbo Szabó Ádám A szombat esti műsorban AnnaElza feat. Kása Juli – Jártam (zeneszerző és szövegíró: Garay Anna […] Megnézem

Load More
Congratulations. You've reached the end of the internet.