Ajánljuk:

  • in

    Kiderült! Már szerdán pontozzák Pápai Jociék előadását

    Pápai Joci: rengeteg pozitív élmény ért eddig Kijevben Pápai Joci, aki Magyarországot képviseli a kedden kezdődő Eurovíziós Dalfesztiválon, már egy hetet eltöltött a felkészüléssel Kijevben, túl van két próbán és két fellépésen is. Mint az MTI-nek elmondta, rengeteg pozitív élmény érte eddig az ukrán fővárosban. Az énekes tiszteletére a kijevi magyar nagykövetség hétfő este közönségtalálkozóval […] Megnézem

  • in

    Eurovíziós Dalfesztivál – Megtartották az első elődöntőt, íme a döntősök névsora

    Megtartották kedd este Kijevben a 62. Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjét, amelyből 18 ország produkciója közül tíz jutott be a szombati fináléba. A versenyen Magyarországot képviselő Pápai Joci csütörtökön, a második elődöntőben lép majd színpadra. Kedden – a szakmai pontok és a közönségszavazatok kombinációja alapján kialakult összesítés szerint – a fesztivál döntőjébe került a korábban is […] Megnézem

  • in

    Eurovíziós Dalfesztivál – Pápai Jocinak ez a minimális célja

    Bízik a jó szereplésben Pápai Joci, aki május 11-én a második elődöntőben lép színpadra az Eurovíziós Dalfesztiválon Kijevben Origo című dalával. Pápai Joci az MTI-nek nyilatkozva azt emelte ki, hogy igyekszik mindig csak a következő lépésre koncentrálni. “Minimális célom nyilván a döntőbe kerülés, a fináléban már a sors keze is beleszól az eseményekbe. A produkció […] Megnézem

  • in

    Eurovíziós Dalfesztivál 2017 – ma este első elődöntő – íme a mezőny, hallgasd meg a dalokat

    Eurovíziós Dalfesztivál 2017 – ma este első elődöntő – íme a mezőny, hallgasd meg a dalokat. Egy év után ismét Eurovíziós Dalfesztivál, idén Ukrajna fővárosából, Kijevből lesz a közvetítés. A Duna Televízió közvetíti a műsort, ahol az élő adás előtt, 20:30-tól felvezető műsort láthatnak a nézők. Ma este a magyar nézők szurkolóként vehetnek részt a […] Megnézem

  • in

    Kiderült, ki kommentálja Gundel Takács Gábor helyett a kijevi Eurovíziót

    A világ legrégebbi televíziós show-műsorát az elmúlt tíz évében Gundel Takács Gábor kommentálta a magyar nézőknek. A legendás riporter helyett idén új narrátor lesz.. Az idei Eurovíziós Dalfesztivál szakkomentátorai Rátonyi Kriszta és Freddie lesznek – Kriszta két adásban már műsorvezetőként is bizonyított A Dal 2017-ben, Freddie pedig A Dal 2016 győztese. “Sziasztok! Óriási izgalom, nagy […] Megnézem

  • in

    A Nagy Duett 2017 – íme a hatodik kieső

    Május 7-én folytatódott a TV2 népszerű showműsora, A Nagy Duett. A hatodik adás után egy újabb páros búcsúzott. Az adásokat ezúttal Till Attila vezeti, míg a zsűriben a már ismert hármas, Szulák Andrea, Kasza Tibor és Cooky foglal helyet. Továbbjutók: Janicsák Veca – Simon Kornél Emílio – Ábel Anita Judy – Erdei Zsolt Csipa – […] Megnézem

  • in ,

    Szavazz! Kik a kedvenceid A Nagy Duett 2017 párosai közül?

    Szavazz! Kik a kedvenceid A Nagy Duett 2017 párosai közül? Április 2-án izgalmas tizenkét sztárpárral és újabb nagyszabású produkciókkal startol A Nagy Duett ötödik évada. A tavalyi év legnézettebb saját gyártású műsora ismét hétről hétre a képernyők elég szegezi majd a nézők tekintetét. Az adásokat ezúttal Tilla vezeti, míg a zsűriben a már ismert hármas, […] Megnézem

  • in

    Pápai Joci túl az első próbán – nyilatkozott az előadó

    Túl van első próbáján Pápai Joci, aki Magyarország képviseletében szerepel a kijevi Eurovíziós Dalfesztiválon. Az énekes az MTI-nek telefonon azt mondta, elégedett és optimistán várja a folytatást.     “Nagyon sok impulzus ért egyszerre, számos dologra kellett figyelnem, de úgy érzem, jól megoldottam a feladatot. Igyekeztem a lehető legjobbat nyújtani a hangommal és ezt segítette az a […] Megnézem

  • in

    A Nagy Duett 2017 – íme az ötödik kieső

    Április 30-án folytatódott a TV2 népszerű showműsora, A Nagy Duett. Az ödödik adás után egy újabb páros búcsúzott. Az adásokat ezúttal Till Attila vezeti, míg a zsűriben a már ismert hármas, Szulák Andrea, Kasza Tibor és Cooky foglal helyet. Továbbjutók: Janicsák Veca – Simon Kornél Emílio – Ábel Anita Judy – Erdei Zsolt Csipa – […] Megnézem

  • in

    Konyhafőnök VIP – megvan a győztes

    A Konyhafőnök VIP versenyét Gáspár Bea nyerte! Szívből gratulálunk! A konyhafőnöki cím és a tíz millió forintos nyeremény Gáspár Beáé lett, aki a fináléban Kovács Katalinnal küzdött meg. Hosszú heteken keresztül követhették nyomon a nézők, amint huszonhat közismert személyiség késélre menő küzdelmet folytat a Konyhafőnök VIP című műsorban. A fináléba végül ketten jutattak be, Gáspár […] Megnézem

  • in

    A Nagy Duett 2017 – íme a negyedik kieső

    Április 23-án folytatódott a TV2 népszerű showműsora, A Nagy Duett. A negyedik adás után egy újabb páros búcsúzott. Az adásokat ezúttal Till Attila vezeti, míg a zsűriben a már ismert hármas, Szulák Andrea, Kasza Tibor és Cooky foglal helyet. Továbbjutók: Janicsák Veca – Simon Kornél Emílio – Ábel Anita Judy – Erdei Zsolt Csipa – […] Megnézem

  • in

    A Nagy Duett – Ábrahám Edit és Vastag Csaba: Hosszú forró nyár

    A Nagy Duett – Ábrahám Edit és Vastag Csaba: Hosszú forró nyár. Egy igazi Balaton parti randit varázsolt a színpadra Zalatnay Sarolta Hosszú forró nyár című slágerével Ábrahám Edit és Vastag Csaba! A zsűritől 30 pontot kaptak. Nézd meg A Nagy Duett videóját! A Nagy Duettben sokat próbált énekesek és dalolással eddig csak a fürdőszobában […] Megnézem

Load More
Congratulations. You've reached the end of the internet.