in

Árvaellátás 2022 – információk itt!

Árvaellátás 2022 – információk itt!

Havi 50 ezer forintra nő az árvaellátás legkisebb mértéke, az intézkedés 40 ezer személyt érint, az első utalás 2022. január 12-én érkezik a számlákra.

Ki jogosult árvaellátásra?

Árvaellátásra az a gyermek jogosult – ideértve a házasságban vagy az élettársi közösségben együtt élők egy háztartásban közösen nevelt gyermekét is –, akinek szülője öregségi nyugdíjasként halt meg, vagy a haláláig a nyugdíjjogosultsághoz szükséges szolgálati időt megszerezte.

Mely időponttól lehet megállapítani az árvaellátást?

A jogosultsági feltételek fennállása esetén az árvaellátás legkorábban a jogszerző elhalálozásának napjától állapítható meg.

Hány éves korig jár az árvaellátás?

Az árvaellátás – a jogosultsági feltételek megléte esetén – legkorábban a jogszerző halála napjától kezdődően a gyermek 16. életévének betöltése napjáig jár. Ha azonban a gyermek nappali rendszerű oktatás keretében iskolában, szakképző intézményben vagy felsőoktatási intézményben nappali képzésben vesz részt, akkor az árvaellátás a tanulmányok tartamára, de legfeljebb a huszonötödik életév betöltéséig jár.

Iskolai tanulmányok címén azt a gyermeket is megilleti az árvaellátás, aki

  • betegsége, testi vagy értelmi fogyatékossága, várandóssága, gyermekszülés vagy három évesnél fiatalabb gyermekének gondozása miatt a tanulmányait egyéni munkarenddel, illetve egyéni tanulmányi renddel rendelkező tanulóként végzi,
  • huszonöt évesnél fiatalabb, és felnőttképzésben vesz részt, feltéve, hogy a felnőttképzés nem távoktatási formában folyik, és a képzés heti átlagos óraszáma eléri a hét órát.

Ha a jogosultság megszűnése előtt a gyermek megváltozott munkaképességűvé válik, akkor az 50 százalékot elérő egészségkárosodás tartama alatt az árvaellátás életkorra tekintet nélkül megilleti.

Nem szűnik meg az árvaellátásra való jogosultság, ha a gyermeket örökbe fogadják.

Hogyan kell igazolni a tanulmányok folytatását?

A köznevelési vagy felsőoktatási intézményben, illetve felnőttképzésben folytatott tanulmányokat az árvaellátás iránti igény előterjesztésekor az erre a célra rendszeresített iskolai igazolás formanyomtatvány kitöltésével kell igazolni. Az árvaellátás megállapítását követően a tanulmányok igazolása – a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal által nyilvántartott tanulók esetén – hivatalból történik, egyéb esetben a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság az árvaellátásban részesülő személyt hívja fel rendszeres időközönként a tanulmányok folytatásának igazolására.

A külföldön tanuló árvának az oktatási intézmény által kiállított igazolással kell igazolnia a képzésben való részvételt középiskolai tanulmányok esetén évente, felsőfokú tanulmányok esetén félévente, a tanulmányok megkezdésétől számított egy hónapon belül.

A tanulmányok megszűnését, szüneteltetését 15 napon belül kell bejelenteni a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz az iskolai igazolás csatolásával.

A külföldön tanuló árvának a tanulói, hallgatói jogviszony igazoláshoz az erre a célra rendszeresített magyar-angol nyelvű iskolalátogatási igazolást célszerű alkalmazni.

Érinti-e az árvaellátásra jogosultságot, ha az árva vagy életben maradt szülője házasságot köt?

Nem, az árvaellátásra való jogosultságot sem az árva, sem a szülő házasságkötése nem befolyásolja.

Milyen mértékű az árvaellátás?

Az árvaellátás gyermekenként annak a nyugdíjnak a harminc százaléka, ami az elhunytat halála időpontjában öregségi nyugdíjként megillette, vagy megillette volna.

Hatvan százalékos mértékű árvaellátás illeti meg azt a gyermeket, akinek mindkét szülője elhunyt, vagy akinek életben lévő szülője megváltozott munkaképességű.

Ha a gyermek mindkét szülője után jogosult az árvaellátásra, akkor számára az előnyösebb összegű árvaellátást fogja folyósítani, a nyugdíjfolyósító szerv.

Hogyan kell igényelni az árvaellátást?

Ha az elhunyt öregségi nyugdíjban, korhatár előtti ellátásban nem részesült, akkor az igényt a nyugdíjmegállapító szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal fogja elbírálni.

Az árvaellátás iránti igényt benyújtani:

  • személyesen a lakóhely vagy tartózkodási hely szerint illetékes fővárosi, megyei kormányhivatal nyugdíjbiztosítási ügyfélszolgálatán lehet,
  • postai úton benyújtható a kérelmező lakóhelye, tartózkodási helye szerint illetékes kormányhivatalnak címezve (postacím egységesen: 1916 Budapest).
  • elektronikus úton a magyarorszag.hu honlapon.

Ha az elhunyt öregségi nyugdíjban, korhatár előtti ellátásban részesült, az árvaellátás iránti igényt az alábbi lehetőségek valamelyikén lehet benyújtani:

  • személyesen a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság ügyfélszolgálatán (Budapest, XIII. ker. Váci út 73.),
  • postai úton a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság 1820 Budapest postai címre,
  • elektronikus úton a magyarorszag.hu honlapon.

A nyomtatványok a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek ügyfélszolgálatain beszerezhetőek, illetve a magyarorszag.hu honlapról letölthetők.

Mit kell csatolni a kérelemhez?

Az igényelbíráláshoz javasoljuk mellékelni az elhunyt halotti anyakönyvi kivonatát (holttá illetve eltűntté nyilvánítás esetén az elhunyt személyt halottnak vagy eltűntnek nyilvánító bírói döntést), az árva születési anyakönyvi kivonatát illetve16 év feletti árva esetén a tanulmányok folytatását igazoló iskolalátogatási igazolást .

A külföldön tanuló árvának az oktatási intézmény által kiállított igazolással kell igazolni a tanulmányok folytatását. Az igazolás a magyarorszag.hu honlapról letölthető.

A kérelemhez szükséges csatolni az elhunyt olyan szolgálati idejére vonatkozó dokumentumokat, vagy azok hitelesített másolatát, amely a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv által korábban határozattal nem került elismerésre. Ilyen igazolás lehet többek között

  • munkakönyv, foglalkoztatói igazolás, igazolvány a biztosítási jogviszonyról és az egészségbiztosítási ellátásokról, bedolgozói kiskönyv, mezőgazdasági, halászati termelőszövetkezeti tagkönyv,
  • katonai igazolvány, vagy a Magyar Honvédség illetékes szerve által kiállított igazolás a sor-, tartalékos-, vagy hivatásos katonai szolgálatról, illetve polgári szolgálatban eltöltött időről, fegyveres rendvédelmi szerv igazolása a hivatásos vagy továbbszolgáló állományban töltött időről,
  • főiskolai vagy egyetemi leckekönyv, végbizonyítvány, oklevél, ipari tanuló munkakönyv, szakmunkástanulói bizonyítvány, egészségügyi vagy mezőgazdasági szakiskolai bizonyítvány, oklevél vagy szakképző iskolai tanulószerződés

Gondnokság, gyámság alá helyezett igénylő esetén a gyorsabb ügyintézés érdekében javasoljuk mellékelni a gyámhatóság erről szóló határozatát is.

Mit kell tenni, ha az árva adataiban változás következik be?

A Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak minden olyan adatot, tényt, körülményt be kell jelenteni, amely az árvaellátásra való jogosultságot vagy a folyósítást érinti pl. a lakcímváltozást, bankszámlaváltozást, gyám vagy gondnok személyében történő változást, nappali tagozatos tanulmányok megszűnését.

Mit kell tenni, ha az árva megváltozott munkaképességűvé válik az ellátás folyósítása alatt?

Ha az árva megváltozott munkaképességűvé válik az árvaellátás folyósítása alatt, akkor az árvaellátás továbbfolyósításához csatolni kell az egészségi állapot minősítéséhez szükséges egészségügyi iratokat:

  • az egészségi állapotára, gyógykezelésére vonatkozó összefoglaló adatokat tartalmazó, munkaképesség-változás véleményezése céljából kiállított beutalót,
  • a gyógykezelését és aktuális állapotát bemutató kezelőorvosi véleményt, továbbá
  • kórházi zárójelentéseket,
  • szakorvosi leleteket.

Ha nem állnak rendelkezésére a vizsgálathoz szükséges orvosi dokumentumok, keresse fel háziorvosát az esetleg szükséges vizsgálatok elvégzése, a háziorvos birtokában lévő korábbi leletek beszerzése, illetve az orvosszakértői szervhez történő beutaló kiállítása érdekében.

 

The post Árvaellátás 2022 – információk itt! appeared first on Retromuzsika.hu.

Szólj hozzá!

Binance regisztráció – Infók itt!

Olimpia 1984 – íme a magyar érmek listája!