Állatos mese ovisoknak – Itt találod a meséket!
A béka és a holló
Békát fogott a holló, csőrébe kapta, s felrepült vele egy háztetőre. Amint zsákmányával letelepedett a tető szélén, a béka hangosan kuncogni kezdett. -Mit nevetsz, Béka öcsém? – kérdezte a holló. -Semmi, semmi, kedves Holló nővér – válaszolta a béka -, szóra sem érdemes, csak azon nevettem, hogy milyen szerencsém van. Az apám ugyanis itt lakik, éppen ezen a tetőn. Rendkívül erős, roppant haragos természetű ember. Bizonyosan bosszút állna azon, aki bántani merészelne engem. A holló bizony nem nagyon örült e szavaknak, s jobbnak látta, ha biztonságosabb helyen fogyasztja el zsákmányát. Átröppent hát a tető másik oldalára, az esőcsatorna mellé. Itt pihent pár pillanatig, s már éppen neki akart kezdeni a lakomának, amikor észrevette, hogy a béka megint jóízűen kuncog. -Hát most mit nevetsz, Béka öcsém? – kérdezte. -Semmi, semmi, kedves Holló nővér, szóra sem érdemes – válaszolt a béka. – csak eszembe jutott, hogy a nagybácsim, aki az apámnál is erősebb, éppen ezen a helyen éldegél. Aligha vinné el szárazon, aki engem bántani merne. A holló most már nagyon megijedt, s elhatározta, hogy elrepül a tetőről. Így is tett. Csőrébe kapta zsákmányát, s a közeli kút kávájára szállt, s ott letette. Már éppen neki akart kezdeni az evésnek, amikor a béka meg szólalt: -Amint látom, kedves Holló nővér, nagyon tompa a csőröd. Nem kellene megélesítened, mielőtt enni kezdesz? Nézd csak ott azt a követ! Pompásan megfenhetnéd rajta! A holló megfogadta tanácsot, a kőhöz reppent, fenni kezdte a csőtét. Amint egy pillanatra hátat fordított a kútnak, a béka nagyot ugrott, s eltűnt a mély vízben. A holló csak akkor vette észre, hogy a béka eltűnt, mikor már jól megfente a csőrét. Visszareppent a kútkávára, ide nézett, oda nézett, jobbra-balra forgatta a fejét, de a békát csak nem látta sehol. Végül megsejtette, hogy alighanem a kútban van, s kiáltozni kezdett: -Béka öcsém, kedves Béka öcsém, már megijedtem, hogy elvesztél! Jó éles a csőröm, gyere ki, hadd egyelek meg! -Ó, de sajnálom, kedves Holló nővér – válaszolta a béka-, képzeld csak, nem tudok felmászni a kút oldalán. Gyere le értem, ha meg akarsz enni! – szólt, majd lemerült a mély víz fenekére.
—
A csalafinta róka
A róka a folyóparton üldögélt, és törte a fejét: „Hogyan juthatnék friss halacskához?” Nézelődik a róka, egyszer csak látja, hogy egy rönk úszik feléje a folyón, a rönkön két sirály üldögél. Megkérdi tőlük a róka: – Mit csináltok, sirályok? – Halászunk. – Vigyetek el engem is! – Ugorj! Odaugrott melléjük a róka. Nagyot billent a rönk, a sirályok felrepültek, a róka meg beleesett a vízbe. Sodorta a folyó lefelé a rókát – lesodorta a tengerbe. Nézte a róka a tenger sok vizet. Így biztatta magát: – Rajta, mancsaim, evezőim legyetek! Rajta, lompos farkam, kormányrudam légy! Azzal úszni kezdett, mintha csónakon evezne. Mancsai, mint az evezők, csépelik a vizet, farka, mint a kormányrúd, forog ide-oda, ide-oda. Csak azt felejtette el a róka megparancsolni a farkának, hogy a part felé kormányozzon. Így hát a nyílt tengerre kormányozta a farka. Úszott a róka, evezett, de partot sehol sem látott. A tenger kellős közepéig úszott. Nem tudta, hova, merre forduljon. Akkor találkozott egy fókával. – Merre tartasz, róka? Eltévedtél a mi tengerünkben? Innen aligha vergődsz ki a partra! – Tudom én, hová evezek! – felelte a róka. – Meg akarom nézni, vannak-e még állatok a tenger vizében. Azt hallottam, igen kevesen maradtatok! – Rosszul hallottad – felelte a fóka. – Sok állat él még a tenger vizében: mi, fókák, aztán rozmárok, bálnák… – Ugyan? – csodálkozott a róka. – Bizony én azt el nem hiszem, amíg tulajdon szememmel nem látom! Bukkanjatok fel, ti, tengeri állatok mindannyian a mélyből, feküdjetek egymás mellé, sorba, egészen a partig! Én meg majd megszámollak benneteket. Felbukkantak akkor a tenger mélyéből a fókák, a rozmárok, a bálnák, és ráfeküdtek a víz hátára, szép sorba, egészen a partig. A róka meg lépkedett a hátukon, mint valami hídon. Lépkedett és számolta: – Egy fóka, két fóka, három fóka… Egy rozmár, két rozmár, három rozmár… Egy bálna, két bálna, három bálna… Így ért el egészen a partig. Kiugrott a partra, és visszakiáltott a fókának: – Igazat mondtál, fóka: sokan vagytok még ostoba állatok a tenger vizében. Hidat lehet építeni belőletek a tengeren keresztül! No, most pedig ússzatok, ahova akartok, én meg pihenek. Elúsztak a tengeri állatok, a róka meg levetette a bundáját és felakasztotta száradni egy bokor ágára, a farkát meg letette egy kőre – hadd száradjon.
—
A farkastanya
Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperencián is túl, volt egy tojás. Ez a tojás megindult világra. Görgött, görgött, egyszer előtalált egy rucát. Azt kérdi tőle a ruca: – Hova mégy, tojás koma? – Megyek világgá. – Én is megyek, menjünk együtt. Mennek, mendegélnek, előtalálnak egy kakast. – Hova mentek, ruca koma? – Megyünk világgá. – Én is megyek, menjünk együtt. Megint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy varrótűt. – Hova mentek, kakas koma? – Megyünk világgá. – Én is megyek, menjünk együtt. Megint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy rákot. – Hova mentek, tű koma? – Megyünk világgá. – Én is megyek, menjünk együtt. Megint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy lovat, végre pedig egy ökröt. Mentek aztán, mendegéltek, egyszer rájuk esteledett. Ott volt egy kis ház, abba bementek. Ki-ki lefeküdt a maga helyére. A tojás belefeküdt a tüzes hamuba. A ruca meg a kakas felültek a kandalló tetejére. A rák belemászott egy dézsa vízbe. A tű a törülközőbe szúródott belé. A ló lefeküdt a ház közepébe, az ökör meg a pitvarba. Egyszer jön ám haza a tizenkét farkas, akiké a kis ház volt. A legöregebb már messziről elkezdett kiabálni: – Phü-phü, de idegen szagot érzek, ki mer bemenni?! Volt köztük egy hányaveti, az azt mondta, hogy ő bemegy, ha ezer ördög van is odabent, nem fél ő semmitől. Be is ment. Hogy az övék volt a ház, egészen tudta a dörgést, mi hol áll. Legelőször is a kandalló tetején kereste a gyújtófát, hogy majd mécset gyújt, de a kakas meg a ruca elkezdtek lármázni; akkor belenyúlt a hamuba, hogy majd parazsat keres, de a tojás elpukkant; szaladt a dézsához mosakodni, ott meg a rák csípte meg ollójával; azután szaladt a törülközőhöz, ott meg a tű szúrta meg; nagy ijedten a ház közepére ugrik, ott a ló rúgja oldalba; amint szaladt kifelé, az ökör is nekiesett, felkapta a szarvára, az udvar közepére lökte. Erre elkezdett ordítani, mint a fába esett féreg; szaladt a többi farkashoz. – Jaj, fussunk, fussunk! Égszakadás, földindulás! Valamennyi ördög mind odabent van! Nyúlok a hamuba, meglőnek puskával. Szaladok dézsához, megvágnak ollóval. Kapkodok kendőhöz, banya szúr tűjével. Futok ajtó mellé, kilöknek lapáttal. Szaladok pitvarba, vesznek vasvillára! Egy kiált: Hep-hep-hep! Más ordít: Add feljebb! Akkor nagyot estem, bezzeg jaj volt nekem! Akkor nekiindultak, még most is szaladnak, ha meg nem álltak.
Ez a cikk Állatos mese ovisoknak – Itt találod a meséket! először a Kvízmester.com. oldalunkon jelent meg.