in ,

A Dal 2019 – ő lesz az első elődöntő extra fellépője

Énekes generációk A Dal színpadán.

Szombat este A Dal 2019 első elődöntőjét láthatják a Duna Televízió és a Duna World nézői. Természetesen a versenyzők dalai mellett az elődöntőkben is izgalmas vendég-produkciókat láthatnak majd: február 9-én Varga Miklós lép színpadra.

„Szerintem nagy meglepetést nem fogunk okozni: egy olyan dal hangzik majd el, amit eddig főleg hozzám kötöttek, de most hárman adjuk elő” – árulta el az énekes, aki tehát nem egyedül érkezik A Dal stúdiójába: a színpadon vele lesznek gyermekei, Varga Vivien és Varga Szabolcs is.

„Most lesz az első alkalom, hogy hárman együtt éneklünk Tv műsorban” – tette hozzá Varga Vivien.

Az ikerpár édesapjukkal közösen adja elő egy ikonikus dal rockos feldolgozását. Hogy melyiket dalról van szó? Ez szombat este kiderül!


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki és nyerj valódi pénzt! KLIKK!

A Dal 2019 – szombatonként 19.30-tól a Duna Televízió és a Duna World műsorán.

Szólj hozzá!
ötös lottó nyerőszámai

Az ötös lottó 2019. február 9-ei – 6. hét nyerőszámai

Újpest–Ferencváros: élő közvetítés, online, live stream