in ,

A Dal 2019 – már lehet jelentkezni és van egy fontos változás

Írd meg Te Magyarország dalát! – már lehet jelentkezni A Dal 2019 mezőnyébe.

A Duna Televízió idén is keresi Magyarország dalát: azt az egész országot megmozgató zenét, amely végigkíséri a 2019-es évet. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap nyilvánosságra hozta az idei pályázati feltételeket, amelyek alapján az előadók nevezhetik műveiket a hazai dalválasztó műsor nyolcadik évadában való megmérettetésre. Jelentkezni kizárólag online, a www.adal.hu címen lehet, a jelentkezési lap kitöltésével és a szükséges mellékletek feltöltésével.

A honlapon megtalálható A Dal 2019 részletes pályázati kiírása is. A dalválasztó versenyre november 8. éjfélig lehet leadni a jelentkezéseket. Fontos változás, hogy minden produkcióban maximum hat fellépő vehet részt. A versenyre idén is csak olyan előadó és együttes nevezhet, akinek korábban már jelent meg zenei albuma vagy országosan játszott rádió-, illetve televízió felvétele, és rendelkezik lemezkiadóval és/vagy hivatásos zenei menedzserrel kötött szerződéssel.

„Büszkék vagyunk arra, hogy A Dal mezőnyében évről-évre számos műfaj képviselteti magát. Az AWS sikere bizonyíték arra, hogy egy metál együttes is legalább annyit profitálhat A Dal-ban való indulásból, mint egy pop produkció. Úgy gondolom, hogy műfajtól függetlenül mindenkinek érdemes jelentkeznie a versenyre, hiszen – ahogy ez idén bebizonyosodott – nem tudhatjuk előre, hogy melyik zenei műfajból kerül ki Magyarország dala” – mondta Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója.

2018-ban az AWS együttes Viszlát nyár című dalát választotta a közönség a legjobbnak. „Ez volt életünk legjobb nyara: soha nem volt még ennyi bulink, és egy nagy álmunk is teljesült: felléphettünk a Wacken Open Air fesztiválon. Ez egyértelműen A Dal-ban elért győzelem hozadéka. Bebizonyítottuk, hogy van helye a metálzenének a televízióban és a nyári fesztiválok színpadán is” – mondta Siklósi Örs, az AWS énekese.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki MOST és nyerj valódi pénzt!

A műsorban jövőre is több különdíjat adnak majd át: „A Dal 2019 Legjobb Dalszöveg Írója” és a „A Dal 2019 Felfedezettje” elismerések mellett jövőre is lesz online Akusztik Dalverseny. A Dal 2019 nyertese képviselheti Magyarországot a 64. Eurovíziós Dalfesztiválon, amelyet 2019 májusában, Tel-Avivban rendeznek meg.

A Dal 2019 – jelentkezési határidő: 2018. november 8. (csütörtök) éjfél

Szólj hozzá!

Hatoslottó nyerőszámai és nyereményei – 39. hét: 2018.09.30

SPAR nyereményjáték – 50 éves a Flóraszept: a játék október 3-ig tart