in

Miss Universe Hungary 2024 – íme a végeredmény, és a nyertes neve

A Miss Universe Hungary 2024 versenyen Dr. Kenéz Nóra nyerte el a koronát, ő képviseli majd Magyarországot a nemzetközi Miss Universe versenyen.

Nóra Szombathelyen született és nőtt fel, bár jelenleg Budapesten él, még mindig Szombathelyt tartja igazi otthonának. A szépségkirálynő a mindennapokban gyógyszerészként dolgozik, de mellette a modellkedés is szerves része életének. Elmondása szerint a modellkedés segít neki kiélni a kreatív energiáit, amire a gyógyszerészi munka mellett is szüksége van.

“Azért jelentkeztem a szépségversenyre, mert hiányoltam, hogy olyan lányok is legyenek a színpadon, akik tanultak, dolgoznak, és értékeket képviselnek” – nyilatkozta Nóra. Célja, hogy bebizonyítsa, a szépség és az intelligencia kéz a kézben járhat, és példát mutasson a fiataloknak, hogy kemény munkával és elkötelezettséggel elérhető a siker.

Kenéz Nóra nem csak a szépségében kiemelkedő, hanem abban is, hogy komoly szakmai végzettséggel és céltudatos életszemlélettel rendelkezik. A verseny során pedig bebizonyította, hogy a belső értékek ugyanolyan fontosak, mint a külső megjelenés.

Az első udvarhölgy Fekszi Szimonetta, a második udvarhölgy Molnár Mira, a harmadik udvarhölgy pedig Kis Laura Dóra lett.

A közönségdíjat Petroczy Panna kapta meg.

A Miss Universe Hungary 2024 döntőjének eredményei a következők:

  • Miss Universe Hungary 2024 győztese: Dr. Kenéz Nóra
  • 1. udvarhölgy: Fekszi Szimonetta
  • 2. udvarhölgy: Molnár Mira
  • 3. udvarhölgy: Kis Laura Dóra
  • Közönségdíjas: Petroczy Panna

Kenéz Nóra fogja képviselni Magyarországot a Miss Universe világversenyen, melyet Mexikóban rendeznek meg.

Szólj hozzá!

Blaha Lujza torta recept – így készítsd!

Folytatjuk! Hogy is hívják? Ismét színészek keresztneveit keressük KVÍZ