in

Közel a 6 milliárdhoz az Ötöslottó főnyereménye

30 hete nincs telitalálatos az Ötöslottón, így Magyarország legismertebb számsorsjátékán az ezen a héten a megnyerhető összeg már 5,727 milliárd forintra duzzadt. Ebből az összegből akár már többrészes tévéshow-t vagy filmsorozatot is lehet készíteni, a szerencsés nyertes nyilvánvalóan továbbra is a saját és családjának boldogulását fogja elsősorban segíteni a nyereménnyel.

Márciusban volt utoljára telitalálat az Ötöslottón, akkor 227 millió forintot vihetett haza a játékos. Azóta, senki sem találta el mind az öt számot, így az összeg több mint huszonötszörösére duzzadt. A több mint 5,7 milliárdos főnyeremény a harmadik legnagyobb nyereményösszeg az Ötöslottó 57 éves történetében. Ennyi pénzből már álmokat lehet valóra váltani. Az álomnyeremény küszöbén azonban a nagynyerteseink jellemzően visszafogottabban nyilatkoznak, ingatlanvásárlást és utazást terveznek leginkább.

Az elmúlt 29 hét alatt több mint 700-an voltak csak egy számra a telitalálattól, egészen pontosan 707 játékos ikszelt helyesen négy számot, nyereményük átlagosan elérte a 2 millió forintot. A jelenlegi halmozódási ciklusban a leggyakrabban kihúzott számok között van a 77-es, az 58-as, az 54-es, a 38-as, és a 34-es, ezek már négyszer is kikerültek a sorsológömbből az elmúlt időszakban. A számstatisztikákat böngészve azonban látható, hogy vannak olyan számok is, amelyek ebben a halmozódási időszakban még nem kerültek Fortuna istennő kegyeltjei közé. Ilyen például a 3-as, a 10-es, a 24-es, a 61-es és a 90-es.

A nyeremény halmozódására egyébként 52 hét áll rendelkezésre, ezután a főnyeremény nem növekszik tovább. Ha az utolsó sorsoláson sincs telitalálatos szelvény, akkor a főnyereményt a részvételi szabályzat szerint a többi nyertes között kerül osztják el, de erre a játék 67 éves története során még egyszersem volt példa. A nyeremény kifizetésének alapfeltétele, hogy a nyertesnek Magyarországon működő bankban nyitott forint alapú folyószámlával kell rendelkeznie, mivel a nagy összegű nyeremények kifizetése minden esetben csak banki átutalással történhet.

Minden idők eddigi legnagyobb Ötöslottó nyereménye idén került egy szerencsés játékoshoz. A 6,523 milliárd forintot érő számok 2024. 8. játékhetében kerültek kisorsolásra.

Szólj hozzá!

A múlt börtönében sorozat 81. rész videa – tartalom, nézd meg online

Új rész – Lássuk, milyen élesen vág az agyad ezen a rapid fővárosok kvízen! Hajrá! KVÍZ