in

Párizs olimpia 2024 első nap július 27 – több magyar éremesély szombaton

Párizs 2024 – Férfi kardban és sportlövészetben is magyar éremesély szombaton

A férfi kardozók és a sportlövők is éremesélyeként szerepelnek a párizsi olimpia első hivatalos versenynapján, szombaton.

Magyar szempontból szinte biztosan a Nagy Palotában zajló eseményeket övezi majd a legnagyobb érdeklődés, ugyanis a vívóversenyek első napján pástra lépnek egyéniben a férfi kardozók, valamint a női párbajtőröző Muhari Eszter is.

Előbbieknél a Londonban, Rio de Janeiróban és Tokióban is aranyérmes Szilágyi Áron sorozatban negyedszer lehet ugyanabban az egyéni számban olimpiai bajnok, ez eddig mindössze hat sportolónak sikerült: a dán vitorlázó Paul Elvströmnek Finndingiben, az egyaránt amerikai Al Oerternek diszkoszvetésben, Carl Lewisnak távolugrásban, Michael Phelpsnek pedig 200 méteres vegyesúszásban, a japán birkózó Icso Kaorinak 63, majd 58 kilogrammban, illetve a kubaiak kötöttfogású birkózójának, Mijaín López Núneznek 120, majd 130 kg-ban.

Szilágyi mellett a hozzá hasonlóan egyéni világbajnok, áprilisi bokasérülése miatt ugyanakkor sokat kihagyó Szatmári András is esélye lehet a jó szereplésre, a sorsolás miatt kettejük közül azonban csak egyikük juthat a nyolc közé.

Muhari Eszter ugyan csak májusban vált olimpiai indulóvá azután, hogy Kun Annát doppingvétség – a holléti nyilvántartáshoz kapcsolódó mulasztás – miatt május közepén két évre eltiltották a versenyzéstől, világranglista-kilencedikként ő is bízhat a hosszú menetelésben.

A sportlövőknél a légpuska vegyes csapat versenyszámban már a nyitónapon éremosztására kerül sor, és bár Péni István és Mészáros Eszter is betegséggel küszködött az elmúlt napokban, Kissné Oroszi Edit, a puskások szakágvezetője szerint az edzéseken mindketten “jó formát mutattak”, így ha bírják erővel, döntőbe juthatnak.

Szintén lőállásba lép a női légpisztoly alapversenyében Fábián Sára Ráhel és Major Veronika, ők egyelőre a fináléba kerülésért küzdenek.

A La Défense Arénában kialakított uszodában Késely Ajna és Sárkány Zalán 400 méter gyorson mutatkozik be, de vízbe ugranak a férfi és női 4×100-as magyar gyorsváltók is.
Asztaliteniszben az ötödik olimpiáján szereplő Póta Georgina egyéniben késő este a német Shan Xiaona ellen kezd, míg a vegyes párosoknál Ecseki Nándor és Madarász Dóra 11. helyen kiemelt kettőse a Vong Csun-ting, Tu Hoj-kem negyedikként rangsorolt hongkongi duó ellen áll asztalhoz a nyolcaddöntőben.

Az országúti kerékpárosoknál Valter Attila az időfutamban szerepel, az egypárevezős Pétervári-Molnár Bendegúz a hatodik előfutamban ül hajóba, s Egyiptom ellen a férfi kézilabda-válogatott, az Európa-bajnok hollandok ellen pedig a női vízilabda-válogatott is bemutatkozik. Kaizinger Balázs révén 1996 óta először indul olimpián magyar lovas, Mészáros Krisztofer pedig a férfi torna selejtezőjében lesz érdekelt.

Az első napon még a gördeszkások férfi utcai számában, férfi hetes rögbiben, a cselgáncsozóknál női 48 és férfi 60 kg-ban, az országúti kerékpárosok női időfutamában, valamint női 3 méteres szinkronműugrásban – összesen 14 számban – osztanak érmet.

Szólj hozzá!

Párizs 2024 olimpia mai közvetités M4 Sport, Eurosport – íme a július 27-ei kínálat

Párizs országúti kerékpár 2024. évi nyári olimpiai játékok – menetrend, eredmények