in

Ez jó hír az Omega rajongóknak – két napig tart a különleges program

Omega-hétvége lesz a Dankó Rádióban

 A magyar zene rádiója tematikus hétvégéinek sorában a magyar könnyűzene úttörői, a Gyöngyhajú lány, a Petróleumlámpa és a Régi csibészek című halhatatlan slágereket jegyző, Liszt Ferenc-díjas rockegyüttes, az Omega következik. Július 20-án és 21-én a Dankó Rádió műsoraiban dalaik mellett korábbi interjúrészleteket is hallhatnak tőlük.

 A József Attila és a Petőfi Sándor Gimnázium két osztályzenekarának 1959-es egyesüléséből született Omega együttes eleinte lelkes fiatalokból álló beatzenekar volt, majd csakhamar itthon és külföldön is nagy sikereket elért formációvá nőtte ki magát.

A csapatból mostanra többen örökre elbúcsúztak, jelenleg már csak két tag él, a gitáros Molnár György, Elefánt és a dobos Debreczeni Ferenc, Ciki, utóbbi emlékzenekarral élteti az Omega-örökséget. A zenekar aranykorát és frontemberét, Kóbor Jánost, azaz Meckyt korábbi interjúkból idézi meg következő tematikus hétvégéjén a Dankó Rádió. Az egyik beszélgetésből például arra is fény derül, hogyan rabolta el a fiatal zenészek szívét végérvényesen a rockzene.

„Már az első pillanattól kezdve, tudat alatt éreztük, hogy a rock nem pusztán egy zenei műfaj. Ha meg akarjuk magyarázni, hogy mit is jelent nekünk a rockzenével töltött 60 év, nem annyira egy zenei művészeti ágat, nem is politikát, közéletet vagy társadalmi dolgot, ezt leginkább egy valláshoz lehet hasonlítani” – mondta Kóbor János egy korábbi, a Dankó Rádióban most hétvégén újra meghallgatható interjújában. A magyar zene rádiója szombaton és vasárnap a teljes Omega-életműből válogat, olyan dalokat is műsorra tűzve, mint a Rózsafák, a LénaAz éjszakai országúton, a Ballada a fegyverkovács fiáról vagy a Fekete pillangó.

Omega tematikus hétvége – július 20-án és 21-én a Dankó Rádióban.

 

Szólj hozzá!

Kismama bérlet igénylése 2024 – infok

CBA pontgyűjtés – LättHOME termékek akár 60% kedvezménnyel