in

Freddie túl van az első próbán és nyilatkozott

Túl van az első próbán Freddie (Fehérvári Gábor Alfréd) a stockholmi Eurovíziós Dalfesztiválon. Az énekes az MTI-nek telefonon hétfőn azt mondta, hogy elégedett és várja a versenyt.

“A próba leginkább arról szólt, hogy a hang, a hangzás megszólalása rendben legyen és ezzel elégedett vagyok, igazán jó munkát végeznek a helyiek, mindenre odafigyelnek. A vizuálról, a színpadképről is egyeztettünk, kértünk néhány változtatást, fejlődik a produkció. Ezen a téren ugyan nem tudják teljes mértékben megvalósítani a svéd kollégák, amit elképzeltünk, de ez nem baj, a lényeg, hogy a végeredmény minőségi legyen” – fejtette ki Freddie.

Az énekes hétfőn a helyszínen sajtótájékoztatón is válaszolt az újságírók kérdéseire. Ezt követően az MTI kérdésére elmondta, hogy öten lesznek a színpadon: rajta kívül három vokalista – a Fool Moon a cappella csapatból Mészáros Tamás, Molnár Gábor és Wodala Barnabás -, valamint Baranya Dávid táncos.

“Úgy gondolom, kedvező, hogy a 10-i első elődöntőben negyedikként lépek színpadra a 18-as mezőnyben. Nagyon kíváncsi vagyok, már várom a versenyt” – jegyezte meg Freddie.

Az énekes a jövő heti Eurovíziós Dalfesztivál előtt pénteken a stockholmi Magyar Házban lép fel, aznap újabb próba vár rá, szombaton pedig a Eurovision Village szabadtéri színpadán mutatja be versenydalát, a Pioneert.

Freddie május 10-én, kedden az első elődöntőben Lidia Isac moldovai énekesnő után lép színpadra. A 18 versenyzőből – akárcsak két nappal később, a második elődöntőben – tizen jutnak a 14-i döntő 26-os mezőnyébe.

Ezt is ajánljuk: Freddie aranyosnak tartja ezt az Eurovíziós dalt

Szólj hozzá!

Ádám keresi Évát – érdekességek a 2. adás játékosairól

Újra 5 milliót is érhet a nyeretlen Black Jack sorsjegy