in

Virtuózok 2016 második adás – a Kicsik továbbjutói

Véget ért a Virtuózok második évadának második elődöntője. A Kicsik közül is 9 versenyző jutott tovább a középdöntőbe.

Április 22-én a 6-12 éves korosztály, vagyis a kicsik mutatták meg tehetségüket. Közülük csak kilencen jutottak tovább a középdöntőbe, ahol már egy kamarazenekar várja őket közös muzsikálásra.

Az öt zsűritag közül négy adta oda a virtuózszobrot egy-egy olyan versenyzőnek, aki az előadásával a legjobban lenyűgözte őt. Az a versenyző, aki megkapta ezt a szobrot automatikusan továbbjutott a középdöntőbe. Szenthelyi Miklós már az első versenyzőnek odaadta hegedűjét, így Abouzahra Mariam számára egyenes út vezet a középdöntőbe.

Mariam testvére, a tizenegy esztendős Abouzahra Amira produkciója is azonnal elnyerte a zsűri tetszését, különösen Miklósa Erikáét, aki hegedűvel jutalmazta a kis tehetséget. Holozsai Eszter elbűvölő személyisége és játéka nagy hatást gyakorolt Batta Andrásra, aki habozás nélkül adta a kislánynak a kis hegedűt. Némethy Attila hegedűjét Patkós Maja kapta, aki még arra is hajlandó volt, hogy megfelezze azt testvérével. Ezúttal Kesselyák Gergely volt az egyetlen zsűritag, aki nem adta oda virtuózszobrát.

A többi hely odaítéléséről a zsűri a nap végén döntött. Visszavonultak, és közösen kiválasztották, hogy a sok tehetség közül, ki az a néhány versenyző, aki a szobortulajdonosok mellett még bejuthat a középdöntőbe.

A kicsik korosztályából végül kialakult a végleges középdöntős csapat. Szoborral jutott tovább: Abouzahra Mariam,Abouzahra Amira, Holozsai Eszter és Patkós Maja. A zsűritagok közös döntése alapján a középdöntőbe jutott még: Mohai Viola, Veér Lili, Kelemen Gáspár, Nagy Krisztina és Patkós Mariann.

Szólj hozzá!

Megdöbbentő döntés a 61. Eurovíziós Dalfesztivál kapcsán

Freddie jelenti: “Itt vagyunk, készülünk, várakozunk…”