in

A Kismenők kiesői tanulmányi ösztöndíjat kapnak

Ábel Anita és Apáti Bence, az április 9-én induló Kismenők zsűritagjai elmesélték, nagyon izgatottak, és várják, hogy istápolhassák a résztvevőket.

A tehetséggondozó műsorban mindenki nyer, ugyanis az, aki nem jut tovább a következő fordulóba, pénzjutalmat kap egyfajta tanulmányi ösztöndíjként.

A TV2 műsorában szereplő gyerekek Tilla és Ördög Nóri szárnyai alá kerülnek, de természetesen profi tanárok is segítik majd őket.

A Kismenők című tehetséggondozó szuperprodukcióban a kis tehetségeké a főszerep, Ördög Nóra és Tilla vezetésével.

A formátum egyik különlegessége, hogy a műsorvezetők egyben csapatkapitányok is. A TV2 évek óta kiemelt figyelmet fordít az énekes tehetségek felkarolására, azonban most műfaji megkötés nélkül bizonyítja be, hogy a nagy tehetség ott van a kicsikben is.

A műsor négy zsűritagja: Ábel Anita színésznő-műsorvezető, Lajtai Kati énekesnő, Apáti Bence balettművész és Hajós András dalszerző. A Kismenők nem egy verseny, elsősorban a tanuláson, a tehetség-gondozáson van a hangsúly. Ezért Nóri és Tilla támogatása mellett szakmai segítséget is kapnak a gyerekek: olyan profi tanárok készítik fel őket, akik a legjobbak az adott területen.

Szólj hozzá!

Farm harmadik párbaj – Heni megnevezte ellenfelét

Kismenők applikáció játék: játssz és nyerj