in

Farm – megtörtént a harmadik kiválasztás

Megtörtént a Farm harmadik kiválasztása, ahol a játékosok arról szavaztak, kik azok, akiknek a tanyán kívül tágasabb. Kopogott a kalapács, a szögelés végén pedig ismét három név maradt a kalapban, csakúgy, mint múlt héten.

Íme a végeredmény: Vivi összesen 4 szöget kapott a neve alá, rögtön utána pedig Heni és Sándor végzett a második helyen 3-3 szavazattal:

Ahogy mindig, most is a Heti gazdának kell eldönteni, melyikőjük lesz az, aki már biztosan párbajozni fog. Ezúttal Sanya kezében a három Farmer sorsa.

Az RTL Klub napi realityje a Farm. A helyszínül szolgáló múlt századbéli tanyán a kiválasztott játékosoknak embert próbáló körülmények között kell majd bebizonyítaniuk, hogy kemény fából faragták őket.

Legyen szó bármilyen mezőgazdasági munkáról vagy kilátástalannak tűnő helyzetről, érdemes lesz küzdeni, hiszen a legszívósabb és legkitartóbb versenyző húszmillió forint összértékű nyereményt zsebelhet be.

A több mint negyven országban nagy sikerrel futó valóságshow-ban a versenyzőknek megadatik a lehetőség, hogy távol a város zajától és a komfortos otthontól egy farmon tegyék próbára magukat. A Farm műsorvezetői: Nádai Anikó és Fördős Zé.

Szólj hozzá!
Skandináv lottó nyerőszámai és nyereményei

Skandináv lottó nyerőszámai és nyereményei – 14. hét: 2016.04.06.

Farm: a harmadik párbaj egyik résztvevője