in

Indul a Főzd le anyámat! – jelentkezési infok

Jövő tavasszal új gasztro vetélkedővel jelentkezik az RTLII. Istenes Bence vezetésével két csapat, egy-egy anya-gyermek pár mérkőzik meg egymással. A műsorba mától várják azok jelentkezését, akik nem hagyják, hogy lefőzzék anyjukat!

A Főzd le anyámat! című vadonatúj szórakoztató családi főzőműsorban két fős csapatok (anyák – vagy adott esetben akár apák – és gyermekeik) mérik össze főzőtudásukat a konyhában. A versenyzők a családi receptjeik közül a legfinomabbnak vélt ételt készítik el. A műsor lényege, hogy a felnőtt korú gyermekeknek egy megszabott időn belül kell elkészíteniük a kiválasztott ételt.

A csavar, hogy míg a gyerekek a konyhapult mögött próbálják teljesíteni feladatukat, addig édesanyjuk instruálhatja őket, de tevékenyen nem vehetnek részt a főzési folyamatban. Csupán akkor avatkozhatnak be a szülők, ha megnyomják a pánik gombot, ekkor viszont a visszaszámláló dupla idővel ketyeg. Miután elkészültek a csapatok ételeikkel, egy sztárséf eldönti, kinek a főztje jobb. Amelyik páros nyer, az csábító pénznyereményre számíthat.

A műsor alapjául szolgáló „My mum cooks better than yours” egyébként nagy sikerrel futott többek között Romániában, Szlovákiában, Szlovéniában, Törökországban, Spanyolországban és Argentínában is.

A műsor készítői így november 25-től várják azon 18 éven felüliek jelentkezését, akik úgy érzik, hogy családtagjukkal együtt le tudnak főzni bárkit. Ebben a műsorban nem a kimagasló konyhai tudás számít, hanem hogy a versenyzők féltve őrzött családi receptjeikkel lefőzzék az ellenfelet.

Jelentkezési infokért klikk

Szólj hozzá!

Nyerj téli élményeket! Lidl – Nescafé nyereményjáték

X-faktor 2016: jelentkezési infok itt