in

Virtuózok – sok zsebkendőre volt szükség a kicsik középdöntőjében

Megható pillanatok sorozatát élhették át a Virtuózok nézői, hiszen kilenc rendkívül tehetséges versenyző, öt különböző hangszer és két testvérpár versenye is volt a kicsik korosztályának középdöntője, melyben már az első produkciót követően előkerült a zsebkendő:

Mohai Viola örömében könnyezett. A produkciók folyamán további örömkönnyekkel teli pillanatoknak lehettünk tanúi, mind a versenyzők, mind a szülők részéről.

A zsűri sem tudta tétlenül nézni az előadásokat, sokszor kezük, lábuk és lelkük is együtt zenélt a gyerekekkel, ahogyan Nagy Krisztina (Kiki) zongorajátéka közben is.

A mai adás a testvérek versenyéről is szólt, hiszen az Abouzahra (Amira és Mariam) és a Patkós (Maja és Mariann) testvérek is egymás ellen versenyeztek.

A zsűri dolgát Veér Lili produkciója sem könnyítette meg, hiszen a kicsi lány igazán virtuóz hegedűjátékkal kápráztatta el a közönséget. Majd Patkós Maja előadását követően Kesselyák Gergely is elismerően nyilatkozott.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki MOST és nyerj valódi pénzt!

“Mentségemre szolgáljon, miután nem adtam neked a szobromat, nem adtam senkinek.” – utalt vissza az elődöntő drámai pillanatára.

Az előadásokat követően így a zsűrinek ismét nagyon nehéz dolga volt: kilenc csodálatos produkciót láthattunk, és nekik dönteniük kellett.

A végső eredmény kihirdetése előtt egy közös produkció következett a sztárfellépő Szirtes Edina “Mókussal”. Edina szólókoncertjére is meghívta mind a kilenc versenyzőt, hiszen ő sem tudott választani közülük.

Az este értékelésekor Némethy Attila ezekkel a szavakkal dicsérte a kicsik mezőnyét: “Kerestem a tehetségeket, és találtam kilencet” – mondta a zongoraművész.

Ezt követően a második középdöntő eredményhirdetése következett. Elsőként Batta András mondta el, hogy aki biztosan továbbjut a döntőbe az Holozsai Eszter. Miklósa Erika Patkós Mariannt mondta, míg Szenthelyi Miklós Kelemen Gazsi továbbjutását jelentette be. Így a kicsik mezőnyéből ők hárman jutottak a május 27-i döntőbe.

Szólj hozzá!

Freddie reagált a sorsolás eredményére

Freddie: “Nem akartam, hogy bármi elterelje a figyelmemet”