Ajánljuk:

  • in

    Rio 2016 – Döntős a Vasbányai, Mike kenus duó

    A Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenus duó harmadikként zárt középfutamában 1000 méteren a riói olimpia pénteki napján, így bejutott a szám szombati döntőjébe. A KSI SE kettőse 2013-ban világbajnok volt ebben a számban, tavaly és tavaly előtt pedig ezüstérmes lett, így az éremesélyesek közé tartozik. A négy hajót számláló futamból az első három került a […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – a férfi kajaknégyes befejezte második futamát – így teljesítettek a fiúk

    Az 1000 méteres magyar férfi kajaknégyes az ötödik helyen végzett pénteki középfutamában, így szombaton a B döntőben szállhat majd vízre. A Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila, Somorácz Tamás összeállítású hajó harcolt a legjobb nyolc közé jutást érő harmadik helyért, de a hajrát nem bírta. A futamból az első három hajó jutott az A döntőbe. […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – túl az első futamán a magyar női kajaknégyes – íme a végeredmény

    A magyar női kajaknégyes megnyerte pénteki előfutamát, ezzel egyből bejutott a szombati döntőbe 500 méteren a riói olimpián. A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina összeállítású kvartett a címvédő – annyi különbséggel, hogy a londoni győzelem alkalmával Csipes helyén Kovács Katalin ült. Kozák már két aranyérmet szerzett Rióban, Szabó pedig egyet. A magyar […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – A bronzért küzd a női vízilabda-válogatott

    A magyar női vízilabda-válogatott a bronzéremért száll vízbe a riói olimpia pénteki versenynapján. Bíró Attila szövetségi kapitány Európa-bajnok együttese az oroszokkal csap össze a dobogóért. Magyarország csapata Pekingben és Londonban is negyedikként zárt, s most mindenképpen szeretné megszerezni a bronzérmet, amely az első ötkarikás érem lenne a magyar női póló történetében. VÍZILABDA (Olimpiai Uszoda) női […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – így áll az éremtáblázat a 13., csütörtöki versenynap után

    A kereken száz dobogós helyezéssel az Egyesült Államok továbbra is nagy fölénnyel vezeti az éremtáblázatot a riói olimpia 13., csütörtöki versenynapját követően, a magyarok hét arany-, három ezüst- és négy bronzéremmel változatlanul a 12. helyen állnak. arany   ezüst   bronz Egyesült Államok        35      33      32 Nagy-Britannia          22      21      13 Kína                    20      16      22 Németország             13       8      11 Oroszország             12      15      17 Japán                   12       6      18 Franciaország            8      12      14 Olaszország              8      10       6 Hollandia                8       […] Megnézem

  • in

    Kozák Danuta nevetve reagált az egyik kérdésre

    Kozák Danuta szerint, aki négy olimpiai aranyérmével minden idők legeredményesebb magyar kajakosa lett, az első helyeknek majd tíz év múlva lesz igazán értéke. “A statisztikát rátok bízom, én a pályán szeretnék teljesíteni!” – mondta nevetve újságíróknak az eredményhirdetés után az UTE 29 éves versenyzője. “Ennek a négy aranynak szerintem tíz év múlva lesz igazán értéke, […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – Az ötödik helyért játszhat a férfi vízilabda-válogatott

    A magyar válogatott 13-4-re nyert csütörtökön a házigazda brazil csapat ellen a riói olimpia férfi vízilabdatornáján, így a szombati folytatásban az ötödik helyért küzdhet. Benedek Tibor együttesének sikere egyetlen másodpercig sem forgott veszélyben, a második negyed közepén már hat gól volt a két csapat közti különbség. A magyarok két nap múlva, utolsó mérkőzésükön a görög […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – Németh Zsanett befejezte első meccsét – a végeredmény

    A 75 kilogrammosok között szereplő Németh Zsanett technikai tussal kikapott a nyolcaddöntőben, így már csak a vigaszágban bízhat a riói olimpia birkózóversenyeinek csütörtöki napján. Az idén U23-as Európa-bajnok Németh Zsanett az ötkarikás ezüst- és bronzérmes Guzel Manyurova ellen kezdte meg szereplését, s kevesebb mint két és fél perc alatt 12-2-es vereséget szenvedett. Németh akkor küzdhet […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – Sastin Marianna befejezte első meccsét – íme a végeredmény

    A 63 kilogrammosok között szereplő Sastin Marianna a selejtezőben kikapott a riói olimpia birkózóversenyeinek csütörtöki versenynapján, így már csak a vigaszági folytatásban reménykedhet. A 2013-ban 59 kilogrammban világbajnok, 2011-ben a 63 kilósoknál vb-második Sastin nem kapott könnyű sorsolást, a selejtezőben kellett kezdenie, ráadásul az orosz Inna Trazsukova ellen, aki az idei Eb-n hozzá hasonlóan bronzérmet […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – Kozák Danuta ismét olimpia bajnok lett

    A kajakos Kozák Danuta szerezte Magyarország 500. olimpiai érmét: az UTE 29 éves versenyzője címét megvédve megnyerte csütörtökön az 500 méteres versenyt a riói játékokon. Az immár négyszeres olimpiai bajnok a döntőben féltávnál már az élen haladt, majd fokozatosan növelte előnyét, és végül óriási előnnyel érkezett a célba. Kozák a magyar kajak-kenu sport 24., illetve […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – férfi vízilabda – brazílok ellen folytatják a magyarok

    A férfi vízilabda-válogatott a negyeddöntős vereség után az 5-8. helyért először a házigazda brazilokkal csap össze csütötökön. VÍZILABDA (Olimpiai Uszoda) Férfiak, az 5-8. helyért: 16.00 (11.00) Magyarország-Brazília A Montenegró elleni meccs után Szivós Márton nyilatkozott „Volt egy álmunk, amiért küzdöttünk, de sajnos már nem jön már össze. Büszke vagyok a csapatra, mert nagyot küzdöttünk, megmutattuk, […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – ma indul az öttusa, magyar éremszerzési reménnyel

    Mind a négy magyar riói induló öttusázó ért már el nemzetközileg kiemelkedő eredményt, így akár az olimpián is a közvetlen élcsoportban végezhet a csütörtökön kezdődő versenyben. A legtapasztaltabb közülük Marosi Ádám, aki már 2009-ben egyéni világbajnok lett, négy éve, a londoni olimpián pedig bronzérmet szerzett. A 32 éves öttusázó az idén jó formában versenyzett, a […] Megnézem

Load More
Congratulations. You've reached the end of the internet.