Ajánljuk:

  • in

    Kismenők – június 4-én eldől ki nyeri a versenyt

    Június 4-én kiderül, hogy ki lesz a legmenőbb a Kismenők közül. A Kismenők fináléjára két hétig gyakorolnak a kis tehetségek. Ezúttal két-két produkcióval készülnek a gyerekek: egy szóló előadással, és példaképeikkel közösen is bemutatkoznak a szuperprodukció következő, évadzáró adásában. Cserép Timi, az extrém hajlékony gumilány a Rising Star felfedezettjével, Freddie-vel áll színpadra, aki sikerdalát, a […] Megnézem

  • in

    Kismenők – Cserép Tímea: A pókjárás bajnoka

    Timi mindenkit behálózott a produkciójával, ugyanis ezúttal pókként lépett a Kismenők színpadára. A produkció lenyűgözte a Kismenők zsűrijét, Timi összesen 178 pontot kapott. A Kismenők című tehetséggondozó szuperprodukcióban a kis tehetségeké a főszerep, Ördög Nóra és Tilla vezetésével. A formátum egyik különlegessége, hogy a műsorvezetők egyben csapatkapitányok is. A TV2 évek óta kiemelt figyelmet fordít […] Megnézem

  • in

    Kismenők – Cserép Tímea: Rongybaba

    A szuper hajlékony Timi előadását Hajós András egy korábbi kritikája ihlette, ezúttal rongybabaként állt a színpadra. A produkciót a zsűri és a stúdióban ülő közönség 183 pontra értékelte. A Kismenők című tehetséggondozó szuperprodukcióban a kis tehetségeké a főszerep, Ördög Nóra és Tilla vezetésével. A formátum egyik különlegessége, hogy a műsorvezetők egyben csapatkapitányok is. A TV2 […] Megnézem

  • in

    Kismenők – Cserép Tímea döntős, érdekességek a tehetségről

    Kismenők a TV2-őn – Cserép Tímea bekerült. Életkorod: 13 éves Beceneved: Timike Oviban a jeled: Szívecske Kedvenc szuperhősöd/mesehősöd: Aranyhaj Legnagyobb példaképed: Shakira Kinek a bőrébe bújnál 24 órára, miért: Úgy szeretem magam, ahogy vagyok. Kivel szelfiznél: Shakirával Amitől a falra mászol: Ha rosszat mondanak rólam és ha sokat piszkálnak szavakkal. Álmaid szülinapi bulija: Ahol az […] Megnézem

  • in

    Kismenők – Cserép Timi: Monocikli és cilinder

    Lajtai Kati szerint megszokhatatlan Cserép Timi őrületes tehetsége. Timi fergeteges produkciója a zsűri és a szavazóközönség szerint 183 pontot ért. A Kismenők című tehetséggondozó szuperprodukcióban a kis tehetségeké a főszerep, Ördög Nóra és Tilla vezetésével. A formátum egyik különlegessége, hogy a műsorvezetők egyben csapatkapitányok is. A TV2 évek óta kiemelt figyelmet fordít az énekes tehetségek […] Megnézem

  • in

    Kismenők – Cserép Tímea: Bájos hajlékonyság

    Cserép Timi hihetetlen mozdulatait ámulva figyelte minden zsűritag. Ábel Anita azzal viccelődött, mintha csak magát látná a konyhában, Apáti Bence pedig azt mondta, egy hajlékonysági versenyben ő biztos alulmaradna a tehetséggel szemben… A Kismenők című tehetséggondozó szuperprodukcióban a kis tehetségeké a főszerep, Ördög Nóra és Tilla vezetésével. A formátum egyik különlegessége, hogy a műsorvezetők egyben […] Megnézem