Ajánljuk:

  • in

    Freddie 15 perce fontos posztot tette közé

    Freddie és a Pioneer című dal nyerte A Dal 2016 válogatóversenyt szombaton. A győztes pár perce hivatalos oldalán is szólt a követőihez. “Drága Úttörők, Hiába, nem szokott gondot okozni a gondolataim szavakba öntése, most mégis nehéz megfogalmaznom amit érzek… Hihetetlen mértékű hálával tartozom jobbnál jobb embereknek, megtiszteltetés olyan csapatban szerepelni mint amilyenben én lehetek. Engedjétek […] Megnézem

  • in

    Freddie bevallotta: “Én ilyen vagyok”

    A 61. Eurovíziós Dalversenyt Stockholmban Fehérvári Gábor Alfréd, vagyis Freddie fogja képviselni magyar színekben. Freddie többek közt arról mesélt, miért ennyire zárkózott, mint ahogy azt a nézők is tapasztalták, valamint arról is beszélt az interjúban, kinek szurkolt igazán. Megnézem

  • in

    5 vélemény Freddieről a Dal 2016 győzteséről

    A szakmai zsűri a legtöbb pontot, 34-et Freddie dalának adta, ezt követően a nézők is őt választották, így ő lehet ott Magyarország képviseletében május 10. és 14. között Stockholmban, az Eurovíziós Dalfesztiválon. A nézők több mint 100 ezer szavazatot küldtek a négy legjobbra. A győztes dal zeneszerzője Szabó Zé, a szöveget Csarnai Borbála írta, aki […] Megnézem

  • in

    A Dal 2016 – Freddie: “Felfoghatatlan érzés”

    A Duna és a Duna World csatornán élőben sugárzott döntőben a nyolc finalista mezőnyét a szakmai zsűri pontozással négyre szűkítette. Freddie (Fehérvári Gábor Alfréd) előadásában a Pioneer, Oláh Gergőtől a Győz a jó, a Kállay Saunders Bandtől a Who We Are és Petruska dala, a Trouble In My Mind közül a tévénézők választották ki a […] Megnézem

  • in

    Így tudsz szavazni A Dal 2016 döntős dalaira!

    A döntőbe jutott 8 dalból a zsűri választja ki a négy legjobbnak ítélt dalt. A zsűritagok, miután meghallgatták az összes produkciót, 10, 8, 6 és 4 pontot osztanak ki a versenyzők között. A négy legtöbb ponttal rendelkező előadó sorsa innentől kezdve csupán a nézők kezében van. A nézői szavazatok döntik el, ki nyeri meg a […] Megnézem

  • in

    A Dal 2016 – szavazás, applikáció

    A Dal 2016 elő- és középdöntőiben a négytagú zsűri – Zséda, Pierrot, Frenreisz Károly és Both Miklós – közvetlenül a produkció után pontozza majd a dalokat 1-től 10-ig. A versenydalok elhangzása alatt a nézők ötödik zsűritagként szintén pontozhatják az adott produkciót. Az idei szériában ingyenes lesz a szavazás a dal applikáción, és Magyarországon elsőként, az […] Megnézem

  • in ,

    A Dal 2016 – ők nyertek a szavazók közül a 2. elődöntőben

    A Dal 2016 – íme a nyertesek a második elődöntőn. Az érvényes pontszámot vagy szavazatot elküldő nézőik között kisorsolták a nyerteseket: Heavy Tools 20 000 forint értékű vásárlási utalványát nyerte: Bakk Edina (Bihária/Románia) AquaWorld 2 felnőtt és két gyermek belépőt 15000 forint értékben nyert: Beke Fanni (Székesfehérvár) A DAL 2016 CD-t nyert: Molnári László (Balogunyom) […] Megnézem