in

Rio 2016 – Szabó Gabriella: “Elértem azt, amiért négy évet dolgoztam”

Az 500 méteren győztes női kajaknégyes tagjai mindannyian azt hangsúlyozták, hogy tökéletes pályát teljesítettek a riói olimpián.

Szabó Gabriella azt mondta: “nem nagyképűség, de nagyon magabiztosan álltam a mai naphoz oda.” Elárulta, hogy ő sem figyelte verseny közben, vajon vezetnek-e:
“Nem mertem kinézni, mert azzal csak rontok a teljesítményünkön. De az utolsó 50 méteren, ahol már szoktam kíváncsiskodni, érzékeltem, hogy megvan az előnyünk. Nem foglalkoztunk azzal, hol vagyunk a mezőnyben, szerettünk volna jól rajtolni, de tudtuk azt is, hogy gyorsak is tudunk lenni, csak saját magunkban bíztunk, csak magunkkal foglalkoztunk.”

A három olimpiai aranyáról úgy fogalmazott, most “kezdi ízlelgetni”, milyen érzés:
“Elértem azt, amiért négy évet dolgoztam, nagyon jól felépítettem ezt magamnak mentálisan.” – fogalmazott.

Szólj hozzá!

Rio 2016 – Fazekas-Zur Krisztina: “várom, hogy ünnepelhessünk”

Rio 2016 – birkózás: Veréb István kikapott, de folytathatja a versenyt