in

Rio 2016 – a magyar női vízilabda-válogatott kapitánya nyilatkozott

Az ausztrálok elleni győztes olimpiai negyeddöntőn mutatott játékkal nem volt elégedett Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, de a csapat tartását dicsérte.

“Gratulálok a játékosoknak, ám nem azért, mert jól játszottak, mert ez így nem igaz, hanem azért, mert 0-3 és 1-5 után is meg volt a lelkierejük és a tartásuk, amivel vissza tudtak jönni. Saját magunkat rángattuk ki abból a gödörből, amibe beleraktuk magunkat” – nyilatkozta a vegyes zónában a szakember azt követően, hogy a válogatott büntetőkkel múlta felül tengerentúli riválisát.

A csapatok gazdag közös olimpia múlttal várták az összecsapást: négy évvel ezelőtt, Londonban a bronzmérkőzésen találkozott egymással a két válogatott, akkor hosszabbítás után 13-11-es ausztrál siker született. Pekingben, 2008-ban ugyancsak a harmadik helyért csatázott egymással a két együttes, és 9-9-es döntetlen után büntetőkkel győztek az ausztrálok.

    “A mérkőzés második felében már jobban játszottunk, ott már nem érdemeltünk volna vereséget, úgyhogy szerintem a döntetlen igazságos volt, az ötméteres pedig már lutri. Ugyanakkor bíztam benne, biztos voltam benne, hogy Peking és London után most nem kaphatunk ki” – mondta Bíró Attila, aki szerint a győzelem egyik kulcsa a kapuscsere volt – Kasó Orsolya váltotta Gangl Edinát -, valamint az, hogy támadásban Bujka Barbara vezérletével több fórt tudott kiharcolni az együttes.

A szerdai elődöntőben a címvédő és világbajnok amerikai válogatott vár a magyar csapatra, a csoportkörben a favorit 11-6-os győzelmet aratott.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki MOST és nyerj valódi pénzt!

    “Mi vagyunk az egyik olyan csapat – nem sok van, kettő, maximum három -, amelyik képes lehet megszorítani vagy megverni őket. Megvan a fejemben a taktika, amivel remélhetőleg meg tudjuk szorítani őket, de ahhoz egy jóval felszabadultabb játék szükséges, és nem férnek bele ilyen 0-3-as periódusok” – mondta Bíró.

– MTI –

 

Szólj hozzá!

Rio 2016 – Baji Balázs szakadó esőben versenyzett

Rio 2016 – nagy teljesítmény, Kozák Danuta betegen is megcsinálta