in

Rio 2016 – ma két magyar birkózó is meccsel, nem volt szerencséjük

Birkózásban komoly aranyeséllyel indulnak a magyarok a riói olimpia keddi versenynapján, melyen 27 számban osztanak érmeket.

Birkózásban Lőrincz Tamás folytathatja a magyarok sikeres szereplését, miután Bácsi Péter és testvére, Lőrincz Viktor is a pontszerző ötödik helyen végzett Rióban.

A kötöttfogásúak 66 kilogrammos súlycsoportjában érdekelt ceglédi versenyző Londonban ezüstérmes volt, s most azzal a céllal érkezett Brazíliába, hogy még jobb eredményt érjen el.

Szintén szőnyegre lép a 98 kilósok között a 2009-ben világbajnok Kiss Balázs.

“A harmadik mérlegelés és sorsolás is rendben lezajlott a riói olimpia birkózóversenyén, fortuna azonban nem igazán volt velünk ezúttal sem. A szerdai versenynapon két birkózó révén is érdekeltek leszünk, hiszen bemutatkozik a 98 kilogrammosoknál a világbajnok Kiss Balázs, valamint a 66 kilogrammosoknál az olimpiai ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok Lőrincz Tamás is. Előbbi selejtezni kényszerül majd az ukránok vb-bronzérmese, Dimitrij Timcsenko ellen, míg utóbbi majd csak a nyolcaddöntőben lesz érdekelt, a budapesti-világbajnokság győztesével szemben, a dél-koreai Rju Han-Szu ellen.” – írja a birkozoszov.hu


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki és nyerj valódi pénzt! KLIKK!
Szólj hozzá!

Rio 2016 – kajak-kenu: aranyéremért evez a magyar páros

Rio 2016 – Aranyérmes a Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakos duó