in

Rio 2016 – Kenderesi Tamás a bronz után: “Nagyon meglepődtem, hogy…”

Kenderesi Tamás bronzérmet nyert a 200 méter pillangón a riói olimpia úszóversenyeinek keddi napján.

A legjobb idővel Kenderesi Tamás készülhetett a fináléra: a 19 éves magyar versenyző először az előfutamban, majd az elődöntőben is egyéni csúcsot úszott, emellett mindkét alkalommal legyőzte példaképét, a 19-szeres olimpiai bajnok amerikai Michael Phelpset.

Az Olimpiai Uszoda jelentős része Phelpsnek szurkolt, óriási ovációval fogadták a szupersztárt.
A rajt előtt hatalmas hangzavar volt, a nézőket figyelmeztetni kellett.

Féltávnál Kenderesi harmadik volt, a magyar úszó nagy hajrába kezdett, az utolsó métereken még az ezüstre is volt esélye, végül 1:53.62 perces egyéni csúccsal harmadik lett.

    “Nagyon boldog vagyok. Nagyon meglepődtem, hogy sikerült érmet szereznem. az utolsó öt méteren már a szívem vitt a célba. Izgalom volt bennem, de görcsösség nem” – mondta Kenderesi Tamás.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki és nyerj valódi pénzt! KLIKK!

– MTI alapján –

 

Szólj hozzá!

Rio 2016 – Cseh László a kudarc után: “A rajt előtti közjáték nem volt szerencsés”

Az RTL KLub nagy bejelentése – itt az új valóságshow sztárokkal