in

Rio 2016 – Imre Géza elődöntős – lesz kiért izgulni este

Imre Géza bejutott az elődöntőbe a riói olimpia keddi férfi párbajtőr versenyében.

A negyeddöntőben a 2010-ben és 2013-ban világbajnok észt Nikolai Novosjolovval vívott a tavalyi év vb-aranyérmese, és 15-9-re nyert.

Sokáig kiegyenlített volt a küzdelem, az első három perc után 3-3, a másodikat követően 7-7 állt az eredményjelzőn. Aztán egycsapásra megváltozott az asszó képe, Imre jól mozgatta ellenfelét és finom tusokkal elhúzott. Ebben a szakaszban Novosjolov csak két találatot tudott adni, s egy idő után már talán nem is hitt abban, hogy fordítani tud.

“Ha kívülről annak is tűnt, belülről egyáltalán nem volt egyszerű. Kétszeres egyéni világbajnokról beszélünk, borzasztó fizikum. Amikor az elején egyszer-kétszer megütötte a pengémet, úgy éreztem, hogy nagy gond van, azon gondolkodtam, hogyan fogom egyáltalán megtartani a pengémet, nem azon, hogyan adok tust. – nyilatkozott Imre Géza a vegyes zónában.

– Szerencsére volt egy-két jó tusom, a végén pedig talán el is ment egy kicsit az önbizalma. Megtaláltam a vívása ellenszerét, nem adtam neki pengét, és ott hadakozott magával, szerintem.”


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki és nyerj valódi pénzt! KLIKK!

Imre a 21 órakor kezdődő elődöntőben a világranglista éllovasával, a francia Gauthier Grumier-vel mérkőzik.

Eredmények:
a 64 között:
Rédli András-Abdulaziz Alsatti (független olimpiai versenyző/kuvaiti) 14-13
a 32 között:
Boczkó Gábor-Alaxandre Bouzaid (szenegáli) 15-9
Imre Géza-John Rodriguez (kolumbiai) 15-8
Yannick Borel (francia)-Rédli 15-9
a 16 között:
Imre-Boczkó 15-8
negyeddöntő:
Imre-Nikolai Novosjolov (észt) 15-9

– MTI –

 

Szólj hozzá!

Rio 2016 – Hosszú Katinka visszalépett, eláruljuk mi történt

Rio 2016 – Gyurta Dániel címvédőként kiesett – nyilatkozott a kudarcról