in

Rio 2016 – Bácsi Péter teljesen összezuhant a bronzmeccs után – nyilatkozat

Bácsi Péter kikapott a bronzmérkőzésén, így ötödik lett a kötöttfogásúak 75 kilogrammos súlycsoportjában a riói olimpia vasárnapi birkózónyitányán.

A Ferencváros világ- és kétszeres Európa-bajnokát három látványos, sima győzelme után az elődöntőben a dán Mark Madsen tudta megállítani egy pontot érő intésnek köszönhetően, így a magyar úgy készülhetett a bronzmeccsre, hogy négy meccsén nem tudtak rajta pontot csinálni ellenfelei.

A 33 éves birkózó a helyosztón komoly ellenfelet kapott, a vigaszágról ugyanis az iráni Szajed Abdvali “érkezett”, aki 2011-ben világbajnokságot nyert, igaz, egy súllyal lejjebb, 66 kilogrammban, a tavalyi vb-n pedig ötödik lett már 75 kilósként.

Az összecsapás előtt előnyt jelenthetett Bácsinak, hogy órák óta pihenhetett, míg az iráninak erre alig több mint egy órája volt vigaszági összecsapása után, ugyanakkor amíg a magyar már négy meccsen volt túl, addig ellenfele mindössze kettőn, mivel a nyolcaddöntőben rögtön alulmaradt Madsennel szemben.

A meccs rettenetesen kezdődött magyar szempontból, rögtön az indulás után az iráni óriási tempóban tolta kifelé ellenfelét, s ugyan Bácsi kétségbeesetten még megpróbált egy csípődobást, ám a bíró szerint már kint volt, így riválisa kapott két pontot, majd a magyar videó kérést követően még egyet. A sokkoló nyitányból lassan éledezett a 33 éves magyar, s egy szép szaltóval 3-2-re feljött. Passzivitásról szó sem lehetett az első két percben, a menet utolsó percére azonban visszavettek a felek az iramból, Bácsit pedig figyelmeztették.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki és nyerj valódi pénzt! KLIKK!

Ez vicc

A pihenő után fél perccel meg is intették Bácsit, ami után az iráni állásból kérte a folytatást, néhány másodperccel később pedig kivitte riválisát, s már 4-2-re vezetett. Nem alakult jól a folytatás sem, az FTC büszkesége ugyanis nem tudott mit kezdeni ellenfelével, sőt, a mérkőzésvezető őt látta passzívnak, s intette meg újra, ami pontot ért Abdvalinak. Ekkor már csupán 1:13 perc volt hátra, az iráni pedig okosan térdelőhelyzetet kért, hogy ölje az időt. Akciót nem tudott csinálni, de nem is akart, az idő ment, majd miután felállították őket, állásból kivédekezte a hátralévő 50 másodpercet és önfeledten ünnepelhetett, míg Bácsi láthatóan teljesen összezuhant, majd gyorsan elhagyta a küzdőteret.

“Nagyon sajnálom ezt a meccset, azt hittem, a pekingi ötödik helye után most megadja a sors az érmet, de nem így lett” – kezdte értékelését Sike András szövetségi kapitány.

“Tudtuk, hogy tolni fog, nem ezzel volt a probléma. Az volt a terv, hogy a tolásnál ha belógatja a karját, akkor Peti megpróbál egy válldobást. Az első szituációnál talán okosabb lett volna egy pontért kilépni simán. A legnagyobb baj az volt, hogy nem tudta leküldetni térdelőhelyzetbe, ott biztosan ki tudta volna emelni az iránit, mert neki ez a fő fegyvere, de nem sikerült. Azért ez a lebonyolítás sem korrekt, az iráninak volt két meccse előtte, s összesen két győzelemmel nyert bronzot, Peti meg három sikerrel csak ötödik, ez vicc.”

– MTI –

Szólj hozzá!

Rio 2016 – Benedek Tibor nyilatkozata a brazil meccs után

Rio 2016 – Éremmel mennek haza a férfi párbajtőrözők – nyilatkozatok