in ,

Magyarország-Andorra vb-selejtező – live stream, élő közvetítés

Magyarország-Andorra vb-selejtező – live stream, élő közvetítés.

A magyar válogatott vasárnap 18 órától a nullapontos Andorrát fogadja a Groupama Arénában világbajnoki selejtezőmérkőzésen, majd jövő hét kedden ugyanott barátságos meccsen Svédországot látja vendégül.

Bernd Storck szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott szeretne méltóképpen búcsúzni közönségétől vasárnap az Andorra elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen és a két nappal későbbi, svédek elleni barátságos találkozón.

“Jelenleg két pont a hátrányunk a második helyen álló portugálokkal szemben, ez nem nőhet tovább a márciusi, egymás elleni összecsapásig. De fontos hangsúlyozni, minden ellenfelet tisztelni kell és ugyanolyan lelkiismeretesen kell felkészülni Andorra ellen, mint azt a svájciak ellen tették a nemzeti együttes játékosai” – mondta a telki edzőközpontban tartott hétfői sajtótájékoztatón a német szakember, aki arról is beszámolt, hogy a keret minden tagja megérkezett, kivéve Nikolics Nemanját, aki vasárnapi sérülése miatt ezúttal nem állhat a rendelkezésére.

Storck kifejtette, defenzív ellenfélre számít, legalább öt védővel fog felállni Andorra, amely Svájc ellen kiválóan valósította meg a taktikáját, így az Eb-nyolcaddöntős válogatott csak 2-1-re tudta legyőzni. Kiemelte, minél gyorsabban gólt kellene szerezni, de azt már másodlagosnak nevezte, hogy hány találattal nyer a csapata.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki és nyerj valódi pénzt! KLIKK!

“Fontos meccs előtt állunk, mert a versenyben maradáshoz nyernünk kell. Az első perctől érvényre kell juttatni az akaratunkat. Jó lenne hamar gólt szerezni” – mondta az Andorra elleni összecsapásról Guzmics Richárd, aki hozzátette, védőként az is célja, hogy “hátul nullára hozzák a mérkőzést”.

November 13. (vasárnap), 18.00: Magyarország–Andorra

Az összecsapást élőben megtekinthetik az M4 Sporton és az m4sport.hu-n.

m4 sport live stream 1
m4 sport live stream 2

B csoport:
vasárnap:
Magyarország-Andorra, Budapest 18.00
Svájc – Feröer-szigetek, Luzern 18.00
Portugália-Lettország, Faro 20.45

A csoport állása:
1. Svájc 3 3 – – 7-3 9 pont
2. Portugália 3 2 – 1 12-2 6
3. Magyarország 3 1 1 1 4-3 4
4. Feröer-szigetek 3 1 1 1 2-6 4
5. Lettország 3 1 – 2 1-4 3
6. Andorra 3 – – 3 1-9 0

Szólj hozzá!

Sztárban Sztár 2016 – velük duetteznek a döntősök

A Dal 2017 – íme a pályázati felhívás