in

Konyhafőnök 2016 – íme a döntősök mezőnye

Péntek este véget ért a középdöntő és kiderült, kik azok a versenyzők, akik a Konyhafőnök döntőjében küzdhetnek tovább a győzelemért. Íme a top6 mezőnye.

Vári Dávid egy párbajt és egy nagy veszekedést a háta mögött tudva jutott be a Konyhafőnök döntőjébe.

Pallag Dávid nagyon várta már, hogy újra egyedül főzhessen, a csapatfőzések alatt is igyekezett megtartani magának a legjobb ötleteit.

Németh Ádám
inspirálónak tartja, hogy a legjobbak között lehet a Konyhafőnök döntőjében. Persze, azt ő sem tagadja, hogy az elvárások egyre nagyobbak.

Reider László boldog volt, hogy bekerült a top 6-ba, nem is számított rá, hogy idáig eljuthat. Azonban annak már örült, hogy vége lett a „csoportos terápiának”, már várta, hogy egyedül főzhessen. Hogy kiket tart a legnagyobb ellenfeleknek? Elmondta!

WIrgha Márk nagyon büszke rá, hogy már az egyik apró célját elérte és bekerült a döntőbe, innentől szeretne egészen a top 3-ig, utána pedig a top 1-be jutni. Rengeteget tanult az elmúlt hetekben, amiket igyekszik minden munkájába beépíteni.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki MOST és nyerj valódi pénzt!

Pintér Móni nagyon boldog volt, hogy egyenes ágon bejutott a top6-ba. Egyedüli lányként még inkább bizonyítani szeretne a fiúk között, minél tovább szeretne jutni a versenyben.

 

Szólj hozzá!

Mytuborg.hu: Tuborg hűségprogram ajándékokért

Opitz Barbara a kabaláját Dzsulikától kapta