in

Kismenők – X-treme Crew: Hiphop némi színészettel vegyítve

Apáti Bence annyira belefeledkezett a produkcióba, hogy szokásától eltérően még jegyzetelni is elfelejtett. Lajtai Kati az extra színészi munkát imádta, Ábel Anita pedig azt értékelte a legjobban, hogy teljesen átjött a csapatszellem.

A Kismenők című tehetséggondozó szuperprodukcióban a kis tehetségeké a főszerep, Ördög Nóra és Tilla vezetésével. A formátum egyik különlegessége, hogy a műsorvezetők egyben csapatkapitányok is. A TV2 évek óta kiemelt figyelmet fordít az énekes tehetségek felkarolására, azonban most műfaji megkötés nélkül bizonyítja be, hogy a nagy tehetség ott van a kicsikben is. A műsor négy zsűritagja: Ábel Anita színésznő-műsorvezető, Lajtai Kati énekesnő, Apáti Bence balettművész és Hajós András dalszerző.

A Kismenők nem egy verseny, elsősorban a tanuláson, a tehetség-gondozáson van a hangsúly. Ezért Nóri és Tilla támogatása mellett szakmai segítséget is kapnak a gyerekek: olyan profi tanárok készítik fel őket, akik a legjobbak az adott területen.

Szólj hozzá!

Kismenők – Horváth Csenge bekerült: infok, érdekességek

Kismenők – BCB: Breakelő képregényhősök