in

Kismenők – Szilczer Lili: Cukiság vérprofi zsötével

Lajtai Kati azt mondta, Lili cukiságfaktor alapján száz pontot érdemelne, miközben minden mozdulata vérprofi, ahogy Ábel Anita fogalmazott. Apáti Bencét pedig egy olyan táncmozdulat nyűgözte le, amit ő maga csak 15 évesen tudott először szabályosan megcsinálni.

A Kismenők című tehetséggondozó szuperprodukcióban a kis tehetségeké a főszerep, Ördög Nóra és Tilla vezetésével. A formátum egyik különlegessége, hogy a műsorvezetők egyben csapatkapitányok is. A TV2 évek óta kiemelt figyelmet fordít az énekes tehetségek felkarolására, azonban most műfaji megkötés nélkül bizonyítja be, hogy a nagy tehetség ott van a kicsikben is.

A műsor négy zsűritagja: Ábel Anita színésznő-műsorvezető, Lajtai Kati énekesnő, Apáti Bence balettművész és Hajós András dalszerző. A Kismenők nem egy verseny, elsősorban a tanuláson, a tehetség-gondozáson van a hangsúly. Ezért Nóri és Tilla támogatása mellett szakmai segítséget is kapnak a gyerekek: olyan profi tanárok készítik fel őket, akik a legjobbak az adott területen.

Szólj hozzá!

Kismenők – Cserép Tímea: Bájos hajlékonyság

Kismenők – Ádám Szofia bekerült