in

Kismenők – Luppinger Attila: Jackson vs. Bruno Mars vs. Chuck Berry

A virtuóz gitáros, Luppinger Attila egy izgalmas egyveleggel indította el a Kismenők első élő show-ját.

A produkció nagyon tetszett a zsűrinek és a stúdióban ülő közönségnek, Attila összesen 184 pontot kapott.

A Kismenők című tehetséggondozó szuperprodukcióban a kis tehetségeké a főszerep, Ördög Nóra és Tilla vezetésével. A formátum egyik különlegessége, hogy a műsorvezetők egyben csapatkapitányok is. A TV2 évek óta kiemelt figyelmet fordít az énekes tehetségek felkarolására, azonban most műfaji megkötés nélkül bizonyítja be, hogy a nagy tehetség ott van a kicsikben is. A műsor négy zsűritagja: Ábel Anita színésznő-műsorvezető, Lajtai Kati énekesnő, Apáti Bence balettművész és Hajós András dalszerző. A Kismenők nem egy verseny, elsősorban a tanuláson, a tehetség-gondozáson van a hangsúly. Ezért Nóri és Tilla támogatása mellett szakmai segítséget is kapnak a gyerekek: olyan profi tanárok készítik fel őket, akik a legjobbak az adott területen.

Szólj hozzá!
ötös lottó nyerőszámai

Az ötös lottó 2016. május 7-ei – 18. hét nyerőszáma

Kismenők – Cserép Tímea: Rongybaba