in

Kismenők – Cserép Tímea: Rongybaba

A szuper hajlékony Timi előadását Hajós András egy korábbi kritikája ihlette, ezúttal rongybabaként állt a színpadra.

A produkciót a zsűri és a stúdióban ülő közönség 183 pontra értékelte.

A Kismenők című tehetséggondozó szuperprodukcióban a kis tehetségeké a főszerep, Ördög Nóra és Tilla vezetésével. A formátum egyik különlegessége, hogy a műsorvezetők egyben csapatkapitányok is.

A TV2 évek óta kiemelt figyelmet fordít az énekes tehetségek felkarolására, azonban most műfaji megkötés nélkül bizonyítja be, hogy a nagy tehetség ott van a kicsikben is. A műsor négy zsűritagja: Ábel Anita színésznő-műsorvezető, Lajtai Kati énekesnő, Apáti Bence balettművész és Hajós András dalszerző.

A Kismenők nem egy verseny, elsősorban a tanuláson, a tehetség-gondozáson van a hangsúly. Ezért Nóri és Tilla támogatása mellett szakmai segítséget is kapnak a gyerekek: olyan profi tanárok készítik fel őket, akik a legjobbak az adott területen.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki MOST és nyerj valódi pénzt!

Szólj hozzá!

Kismenők – Luppinger Attila: Jackson vs. Bruno Mars vs. Chuck Berry

Kismenők – Kovács Harmat: Rather Be