in

Kismenők – Balogh Soma: Michael Jackson & Parov Stelar

A dobos Soma produkciójában ezúttal a beatbox-os Jammal és a basszusgitár-világbajnok Muck Évi is közreműködött.

Az igazán ütős előadást a zsűri és a közönség 184 ponttal jutalmazta.

A Kismenők című tehetséggondozó szuperprodukcióban a kis tehetségeké a főszerep, Ördög Nóra és Tilla vezetésével. A formátum egyik különlegessége, hogy a műsorvezetők egyben csapatkapitányok is. A TV2 évek óta kiemelt figyelmet fordít az énekes tehetségek felkarolására, azonban most műfaji megkötés nélkül bizonyítja be, hogy a nagy tehetség ott van a kicsikben is.

A műsor négy zsűritagja: Ábel Anita színésznő-műsorvezető, Lajtai Kati énekesnő, Apáti Bence balettművész és Hajós András dalszerző. A Kismenők nem egy verseny, elsősorban a tanuláson, a tehetség-gondozáson van a hangsúly. Ezért Nóri és Tilla támogatása mellett szakmai segítséget is kapnak a gyerekek: olyan profi tanárok készítik fel őket, akik a legjobbak az adott területen.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki MOST és nyerj valódi pénzt!
Szólj hozzá!

Eurovíziós dalfesztivál 2016 döntő – közvetítés, live stream itt

Kismenők – Qian Zita Jiafang: Kéményről kéményre