in

Junior Prima Díj 2022 – íme a díjazottak névsora

Hirdetés

Junior Prima Díj 2022 – Öt fiatal művésznek ítélte oda a szakmai zsűri idén a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában.

Szabó Levente, a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarékbank elnök-vezérigazgatója a keddi budapesti díjátadón elmondta: 2017 óta mecénásai a díjnak, fontos számukra, hogy évről évre átadhatják. “Nagyon hiszünk a fiatalokban. A fiatalok a jövő” – hangsúlyozta, kiemelve: a díjat elnyerő művészeket a tehetség mellett kitartás és szorgalom is jellemzi.

Az elismeréssel, amely pénzjutalommal is jár, azokat a harminc év alatti művészeket jutalmazzák, akik korosztályuk legjobbjai között is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak.
A díjat idén Barta Ágnes, a Nemzeti Színház, Benedek Dániel, a kaposvári Csiky Gergely Színház, Hartai Petra, a Budaörsi Latinovits Színház, Koltai-Nagy Balázs, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tagja és a jelenleg szabadúszó Vilmányi Benett érdemelte ki a zsűri döntése értelmében. Vilmányi Benett a színpadra lépve köszönetet mondott az elismerésért, azonban az ünnepségen a díjat nem vette át.

A Takarékbank felkérésére színházak, szakmai és érdekképviseleti szervezetek 49 jelöltet állítottak ebben az évben. Közülük választotta ki a hattagú zsűri – Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja, Káel Csaba rendező, a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos, Máté Gábor színész-rendező, a Katona József Színház igazgatója, Oberfrank Pál, színész-rendező, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, Orlai Tibor színházi producer és Rudolf Péter színész, a Vígszínház igazgatója – azokat, akiket érdemesnek tart az elismerésre.

JÁTSSZ ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki MOST és nyerj valódi pénzt!

Az idén tizennegyedik alkalommal adták át a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában, az ez évi jutalmazottakkal együtt eddig 106 fiatalnak ítélték oda az elismerést.

A Prima Primissima életre hívói 2007-ben döntöttek úgy, hogy önálló díjjal jutalmazzák azokat a fiatal, harminc év alatti tehetségeket, akik korosztályukon belül a jók között is a legjobbak. A Junior Prima Díjat tudomány kategóriában a Magyar Fejlesztési Bank, zene kategóriában az MVM Magyar Villamos Művek, népművészet kategóriában a Docler Holding, sajtó kategóriában a KAVOSZ, színház-, film- és táncművészet kategóriában pedig a Takarékbank támogatja társalapítóként és mecénásként.

MTI

Ez a cikk Junior Prima Díj 2022 – íme a díjazottak névsora először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Szólj hozzá!

Nyerő páros 2022 5. rész – nézd online

Németország – Magyarország meccs közvetités – live stream itt

...