in

Foci EB 2016 – A magyar játékosok szerint emelt fővel búcsúztak

A magyar játékosok egybehangzó véleménye szerint annak ellenére emelt fővel búcsúztak a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságról, hogy a vasárnap esti nyolcaddöntőben 4-0-ra kikaptak Belgiumtól.

    “Persze jobban mutatott volna a 2-0, mint a végén a 4-0, de a korán bekapott gól miatt az egész meccsen futottunk az eredmény után. Akár döntetlen is lehetett volna, mivel voltak lehetőségeink egygólos hátránynál” – mondta Nagy Ádám.

A ferencvárosi középpályás szerint ugyan a belga válogatott egyértelműen a magyar előtt jár, de “nem kell hasra esni” tőle. A legnagyobb tanulságnak éppen azt tartotta, hogy nem érzi elérhetetlennek a rivális szintjét, s ugyanezt gondolta az Eb előtti utolsó, világbajnok németek elleni felkészülési mérkőzést követően, amelyen 2-0-ra kaptak ki a magyarok.

“Ilyen meccs után nyilván csalódott vagyok, de majd pár nap múlva látjuk a pozitívumokat” – mondta Nagy, aki számára az Izland ellen 1-1-re végződött második csoportmeccs volt a legnagyobb élmény, mivel annak hajrájában kulcsfontosságú passzt adott Nikolics Nemanjának a magyar egyenlítő találatnál.

Guzmics Richárd arról beszélt, hogy a korán bekapott gól rendkívül megnehezítette a dolgukat, mivel a belgák így gyors szélsőik révén kiválóan tudtak kontrázni. Hozzátette, 19-re próbáltak lapot húzni az egyenlítés érdekében felvállalt nyílt játékkal, amit a becserélt két csatár is bizonyít, de ezúttal ez sem vezetett eredményre.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki és nyerj valódi pénzt! KLIKK!

Van csapatunk

“Bebizonyítottuk, hogy van csapatunk, amire lehet építeni” – jelentette ki Lovrencsics Gergő, aki szerint a belgáktól elszenvedett négygólos vereségből is lehet tanulni.

A találkozót úgy értékelte, megvoltak a lehetőségek az egyenlítéshez és ha ez sikerül, akkor nem lett volna ennyire “csúfos kudarc” a vége. Szerinte kockáztatni kellett, ami ezúttal nem jött be, de hozzátette, ha 1-0, vagy 2-0 marad az eredmény, az is ugyanúgy kiesést jelentett volna.

Lovrencsics legnagyobb élményének a portugálok elleni 3-3-as döntetlent nevezte, míg legnagyobb pozitívumnak azt tartotta, hogy a magyar csapat minden meccsen győzelemre játszott.

Stieber Zoltán, aki ezúttal nem lépett pályára, úgy vélte, ennyivel jobbak voltak a belgák, ennek ellenére emelt fővel búcsúztak. Szerinte még tud fejlődni a csapat, így pozitívan nézhetnek a jövőbe társaival.

Az Európa-bajnokságon 44 év után szerepelt magyar válogatott öt pontjával veretlenül nyerte meg az F csoportot Izland, Portugália és Ausztria előtt, majd vasárnap este a toulouse-i nyolcaddöntőben 4-0-ra kikapott a nemzetközi szövetség (FIFA) világranglistáján második Belgiumtól.

– MTI –

 

Szólj hozzá!

Foci EB 2016 – Gera Zoltán gondolatai a belga meccs után

Nyerj Deichmann vásárlási utalványt