in

Finnország – Magyarország: 0-1 (végeredmény)

Finnország – Magyarország 0:1. Győzelem!

Szombaton késő délután kerül sor az Európa bajnoki selejtezők 6.csoportkörére. Az F jelű csoportban Finnország Magyarországot fogadja Helsinkiben. Mind a két válogatott számára fontos a győzelem, ha nem akarnak lemondani végleg a továbbjutásról.

A finn csapat öt forduló után négy ponttal a negyedik helyen áll a csoport táblázatán, a hazai mérlegük nem jó 0 gy, 1 d.,1 v. Kedden hazai pályán barátságos mérkőzésen az Észt válogatottól kaptak ki 2-0 arányban, ami után a válogatott keretből négy játékost is kitett Mixu Paatelainen szövetségi kapitány.

A magyar csapat nyugodtabban készülhet, de nekik is csak a győzelem elfogadható eredmény ellenkező esetben messze kerül a második hely és bár a legjobb csoport harmadikok is továbbjutnak sőt a többiek selejteznek, de ez már nagyon bizonytalan. A csoportban öt forduló után a harmadik helyen áll a válogatott nyolc ponttal és ebből idegenben 1gy,1d.,0v., a mérlege ami bizakodásra adhat okot.

A csapat legutóbb jó első félideji játékkal 4-0 arányban legyőzte a litvánokat barátságos mérkőzésen. Gondot okoz viszont Dzsudzsák és Juhász sérülése Dárdai Pál szövetségi kapitánynak. Az elmúlt évek finn-magyar párharcai alapján a szerencsefaktort is figyelembe véve hajszálnyival a vendégek felé billen a mérleg nyelve.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki MOST és nyerj valódi pénzt!

A fogadóirodák szerint magas odds és rizikófaktor mellett a finn csapat esélyesebb valamivel a győzelemre.

Szoros, kiélezett mérkőzés várható mindhárom végkimenetellel bármelyik csapat győzhet, akár a döntetlen is elképzelhető, de előre megjósolni lehetetlen – írja az onlajnok.com

Íme a kezdőcsapatok

Finnország: Hradecky – Arkivuo, Halsti, N. Moisander (C), Raitala – Mattila, Sparv, Hetemaj – Hämäläinen, Jerjomenko – Pukki.

Magyarország: Király – Fiola, Juhász, Lang, Kádár – Stieber, Priskin, Tőzsér, Dzsudzsák (C) – Gera – Szalai.

A finn csapat fehér mezben benne kék csíkkal a magyar piros mezben lépett pályára.

9. perc: Élénk a mérkőzés bátor magyar támadásokkal.

33. perc Kiegyenlítetté vált a játék a félidő második felében.
34. perc Dzsudzsák lövés után Hradeczky védés.
45. perc Befejeződött az első félidő, nincs gól a mérkőzésen.

A mérkőzés elejét jól kezdte a magyar csapat ,fölényben játszott és kisebb helyzeteket is kialakítottak de gólt nem sikerült elérniük. A félidő közepétől aztán magára talált a finn válogatott és egyre több támadással jött fel de különösebb helyzet nem volt a támadásaik során. Mindkét csapattól több kell támadásban mert ellenkező esetben nem fogunk ma gólt látni,a mérkőzés tehát nyitott a második félidőben bármi történhet még. – írja az onlajnok.com.

Jönnek a csapatok a második félidőre.

46. perc Elkezdődött a második félidő.
52. perc Németh kap remek labdát a kifutó kapus felett átível de Halsti a gólvonal elől vágta ki a labdát.
55. perc Riski rátartott Fiola lábára itt az első sárga lap.
56. perc Lang Riskivel szemben szabálytalan ez is sárga.
63. perc Folyamatosan jönnek most előre a hazai támadások.

Foglalj most szállást és nyerj BMW-t!

64. perc Gera szabálytalan Hetemaj a földön ez is egy sárga lap.
70. perc Dzsudzsák bal oldali beadása után Szalai egyedül fejel de a kapus kezébe csak.
78. perc Magyar szögelt után Kádár jobblábas lövése mellé megy.

80. perc Sparv kap egy újabb sárgát a hazai csapatban.
81. perc Halsti a kiugró Dzsudzsákot leteríti,sárga lap.
81. perc Dzsudzsák reklamál ez is lap.
81. perc Juhász reklamál ez is sárga.

82. perc VEZETÜNK! Magyarország gólt szerzett!

A szabadrúgást kifejelik a hazai védők de a kipattanó labdát STIEBER ZOLTÁN jobbal futtában a bal felső sarokba lövi.
83. perc Stieber gólöröme is sárga lapot ér.

Parfümök akciós áron

87. perc  Kádár takarít Hetemaj elől ment.
89. perc Fiola mentése után hazai szöglet jön.
89. perc Jerjomenko szöglete után Pohjanpalo fejel mellé.
90. perc 3 perc lesz a ráadás.

93. perc Vége! 1-0-ra megnyerjük a mérkőzést.

Nagyon nehéz mérkőzésen van túl mind a két csapat. A hazaiak csak a mérkőzés kis részében játszottak jól és igazán a kapura sem voltak veszélyesek.

A vereséggel valószínű a továbbjutási esélyeik is nagyon lecsökkentek maradt a négy pontjuk és egyenlőre a negyedik helyük.

A magyarok jobbára mezőnyfölényben játszottak a mérkőzés folyamán, több gólhelyzetük is volt és egy góllal megérdemelten győztek így tovább folytatják jó sorozatukat mind a finnek ellen mind pedig a selejtező csoportban. Ezzel a győzelemmel megerősítették a harmadik helyüket 11 ponttal a táblázaton.

Nézd meg a győztes gólt.

Forrás: onlajnok.com

Szólj hozzá!

Finn-magyar: Stieber bődületes gólja – videó

Kenó nyerőszámok: 24. hét, 2015. június 13.