in

Ez izgalmas lesz – július 24-én indul a Pénzt vagy éveket! vetélkedő

Millókat nyerhetnek a sztárok Kasza Tibitől.

Új műsorral tér vissza a TV2 képernyőjére Kasza Tibor. Az énekes-műsorvezető a július 24-én induló Pénzt vagy éveket! vetélkedő játékmestere lesz, aminek adásaiban akár 10 millió forintot is nyerhetnek a jól tippelő hírességek.

Július 24-től hétköznap esténként egy vadonatúj vetélkedő házigazdájaként tér vissza a TV2 képernyőjére Kasza Tibor. A Pénzt vagy éveket!-ben a 10 millió forintos nyereményért minden adásban egy-egy sztárpáros játszik, akiknek semmi más feladatuk nincs, mint kitalálni az eléjük állított civil játékosok életkorát. Feladatuk elsőre egyszerűnek tűnik, de garantáltan nem lesz az. Egy-egy adás során 6+1 ember életkorát kell eltalálniuk.

Ahogy a játék halad előre, egyre nagyobb a tippelés tétje, minden elhibázott év egyre többe kerül, azaz, a tipp és a helyes életkor közti évek száma először 100 ezer forint veszteséget jelent évenként, ám a végén már 600 ezer forintba kerül. Így csökken folyamatosan az elején rendelkezésükre álló 10 millió forint.

Minden körben először tippelni kell, aztán egy segítség áll a sztárok rendelkezésékre a pontosításhoz: akár egy sláger, vagy egy fontos esemény abból az évből, amikor a színpadon szótalnul álló civil született. A döntőben a megmaradt nyereményt csak akkor vihetik haza, ha tökéletesen beletrafálnak az előttük álló hetedik ember életkorába.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki és nyerj valódi pénzt! KLIKK!

A műsorban feltűnik többek között Istenes László és Csobot Adél, Pápai Joci és Curtis, Azurák Csaba és Jakupcsek Gabriella, Németh Kristóf és Csonka András és még sokan mások!

Pénzt vagy éveket! – Július 24-től hétköznap esténként 19:10-kor a TV2 műsorán!

Szólj hozzá!

Telekom nyereményhullám – nyerj értékes utazást, mobiltelefont vagy cipőt: a játék július 31-ig tart

Probléma merült fel az Edda Művek nyereményjáték kapcsán