in

Európa Liga: Rosenborg – DVSC-TEVA: közvetítés, live stream

Európa Liga: Rosenborg – DVSC-TEVA: közvetítés, live stream.

Közvetítési info, livestreaming

Az Európa Liga harmadik selejtezőkörének visszavágóján a Debreceni VSC Norvégiában, a Rosenborg otthonában igyekszik kiharcolni a továbbjutást. Nem lesz könnyű dolguk, hiszen a hazai első mérkőzésen Debrecenben tudtak nyerni a norvégok 3:2-re, így az idegenben rúgott gólok szabályát figyelembe véve vélhetően kétgólos hajdúsági sikerre lenne ehhez szükség. Ami – figyelembe véve, hogy magyar csapat még soha nem tudta legyőzni európai kupameccsen a Rosenborgot – szinte “mission impossible”, de a labda épp azért gömbölyű, hátha most…

A Debrecennek ez idén már a harmadik EL-selejtezős párharca, s az sem növeli az esélyeket, hogy az eddigi kettőben nem tudtak nyerni idegenben. Előbb a montenegrói Sutjeska csapatát verték ki (3:0 otthon, 0:2 idegenben), majd jött a lett Skonto kivégzése (2:2 idegenben, elképesztő 9:2 Debrecenben).

A sorozatba a DVSC-vel egy időben bekapcsolódott Rosenborg az első körben a feröeri Vikingurt ejtette ki kapott gól nélkül (2:0 idegenben, 0:0 otthon), majd ugyanezt megtették egy izlandi gárda, a KR ellen is (1:0 idegenben, 3:0 otthon). Az első meccsen a norvégok ellen remekül kezdett a Loki, Balogh góljával vezetett is a félidőben, de a második játékrészben Mikkelsen duplájával, valamint Helland találatával fordítottak a fekete mezesek, s Bódi gólja a legvégén már csak szépségtapasz volt.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki MOST és nyerj valódi pénzt!

A hétvégi bajnokin ráadásul combsérülést szenvedett a Loki csapatkapitánya, Szakály Péter, vele nem számolhat Trondheimben Kondás Elemér vezetőedző. Szintén kihagyja a visszavágót a három sárga lapja miatti eltiltását töltő védő, Dusan Brkovic. A hétvégi fordulóban egyébként a jelenleg negyedik Debrecen a Honvéd vendégeként ért el – utolsó pillanatokban szerzett góllal kiharcolt – 3:3-as döntetlent Castillion, Balogh és Tisza találataival. A Rosenborg a norvég élvonal hétvégi fordulójában kopírozta a debreceni meccset: 0:1-es félidő után verte hazai pályán 3:2-re a Sarpsborg csapatát, góljaikat Midtsjö, Helland és Söderlund szerezték. A Rosenborg 18 forduló után hét pont előnnyel éllovas a bajnokságban – írja az onlajnok.com

Közvetítési info, livestreaming

Szólj hozzá!

Játssz a Hír24-gyel és nyerj páros mozijegyet!

Ajánljuk! Ingyenes angol nyelvleckék