in

EURO-2016 – magyar-belga: Gera Zoltán így nyilatkozott a meccs előtt

Gera Zoltán nem foglalkozott különösebben azzal, hogy a portugálok ellen lőtt találatát választották a szurkolók a legszebbnek a csoportkörben.

“Máris volt annál szebb” – utalt a svájci Xherdan Shaqiri ollózós góljára a lengyelek elleni nyolcaddöntőben. “Ráadásul, ha vereséget szenvedünk a portugáloktól, mit sem ért volna. A mi keretünk tele van olyan játékossal, akik távolról jól lőnek. Előny, hogy veszélyesek vagyunk a tizenhatoson kívülről is”.

A ferencvárosi középpályás arról beszélt, hogy sikerült bizonyítaniuk, nem érdemtelenül jutottak idáig, de a legfantasztikusabbnak az otthoni hangulatot nevezte. Egyúttal hozzátette, tudja, már büszkék rájuk a magyar emberek, de azt szeretnék, ha még inkább azok lennének.

“A nyomás rajtuk van, tőlük elvárják a továbbjutást, mi felszabadultak lehetünk, teljesítettük a célt. Lehet, hogy ez lesz az utolsó meccsünk, de mi nem erre készülünk. A lényeg, hogy mindenki hozza ki magából a maximumot. Reméljük, felborítjuk a papírformát” – mondta Gera, aki szerint a sikerek egyik titka, hogy mindenki bátran belemehet a szerelésekbe, mert tudják, hogy a társuk ki segíti őket, ha nem sikerült a labdaszerzés.

A 44 év után ismét Eb-résztvevő magyar válogatott öt pontjával veretlenül nyerte meg az F csoportot. A nyolcaddöntős mérkőzését pedig vasárnap 21 órától Toulouse-ban játssza Belgiummal, amely néhány hónapja még vezette a nemzetközi szövetség (FIFA) világranglistáját.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki és nyerj valódi pénzt! KLIKK!


Foci EB 2016 – Magyarország–Belgium: online közvetítés, live stream

– MTI –

Szólj hozzá!

EURO-2016 – magyar-belga: Bernd Storck így nyilatkozott

EURO-2016 – magyar-belga: Juhász Roland számára ez különleges meccs