in

EURO-2016 – Izland-Magyarország: A magyaroktól zengett a marseille-i kikötő

Gergelics József, az MTI különtudósítója jelenti:

A magyar szurkolók többsége a marseille-i kikötőben gyülekezett, és tőlük volt hangos a város ezen területe az Izland elleni második csoportmérkőzés előtt a labdarúgó Európa-bajnokságon.

Amíg négy napja Bordeaux-ban – ha nem is sokkal, de – több osztrák drukker volt, mint magyar, addig a dél-franciaországi városban már a magyarok voltak túlnyomó többségben. Közel tízezer piros mezekbe, vagy fekete, Magyarország feliratú pólóba öltözött drukker lepte el Marseille központját és a kikötőben felállított óriáskerék környékén több száz fős csoportokba verődve énekelt a találkozót megelőző órában.

Az izlandiak jóval kisebb létszámban voltak ott, és többnyire kisebb társaságokban étkeztek, illetve italoztak. A számukra melegnek, de Marseille-ben a hónaphoz képest szokatlanul hűvös, 22 fokos időben sokan közülük félmeztelenre vetkőztek.

A kikötőben azért más nemzetbeliek is összegyűltek, például dobokkal felszerelt brazilok capoeirával szórakoztatták az összegyűlt érdeklődőket, sőt, egy-egy izlandi és magyar drukkert arra invitáltak, hogy beálljon közéjük.

A kikötő autós forgalmát elterelték, hogy ne zavarják a szurkolókat, a rendre pedig a francia rohamrendőrség osztagai vigyáztak. Jelenlétük észrevehető, de nem nyomasztó volt, s bár néhány petárda eldurrant, alapvetően nem volt dolguk, nem volt okuk a közbeavatkozásra. A magyar szurkolók nagyjából délután három órakor több ezren együtt, rendőri felvezetéssel indultak a Vélodrome Stadionhoz.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki MOST és nyerj valódi pénzt!

Aki csendesebb felvezetésre vágyott a meccs előtt, az a találkozónak otthont adó létesítménytől mindössze 1,5 kilométerre lévő szurkolói zónát kereste fel. Ott ugyan kevesebben gyűltek össze, de akár a Földközi-tengerben is megmártózhattak, a part menti homokba pedig többen magyar zászlót tűztek.

A magyar-izlandi mérkőzés 18 órakor az orosz Szergej Karaszjov sípjelére kezdődik. A magyarok győzelemmel bebiztosíthatják nyolcaddöntőbe kerülésüket, de döntetlennel is nagy lépést tesznek a továbbjutás felé. Négy nappal később Portugáliával játsszák utolsó csoportmeccsüket Lyonban.

Szólj hozzá!

EURO-2016 – E csoport – eredmények, csoportállás, további program

EURO-2016 – Belgium-Írország: a végeredmény